fbpx

Törvényes betörés

0

Olvasónk hívta fel szerkesztőségünk figyelmét a Pesti Ügyvéd legújabb számában megjelent cikkre, miszerint terrorveszélyre hivatkozva 2018-tól bárkinek a lakásába „betörhet” a rendőrség, amennyiben engedéllyel tartott fegyvere van. Az új jogszabály ilyen formán az elektronikus hírközlésről szóló törvény hatálya alá tartozók esetében is lehetővé teszi a szerverek ellenőrzését.

Az alábbiak a 2018. január elsejével hatályba lépett, általános közigazgatási rendtartásról szóló salátatörvényben szerepelnek. Ha a közbiztonság, a közrend védelme vagy a terrorizmus elleni küzdelem megköveteli, illetve bűnmegelőzési, bűnfelderítési célból elengedhetetlen, akkor közigazgatási hatósági ügyben, vagy az azzal összefüggő hatósági ellenőrzés során a hatóság helyszíni szemlét lezárt terület, épület vagy helyiség felnyitásával is elvégezheti. Tehetik mindezt, a rendőrség által kiadott engedéllyel tartott fegyverek, úgymint az önvédelmi-, vadász-, festéklövő- és színházi fegyverek, valamint a fegyverkészítési, -javítási eszközök birtokosait távollétükben, az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is.

A törvény elvi oldalról, jogállami szempontból is aggályos. Tekintve, hogy Magyarországon hivatalosan két éve terrorveszély van, ennek alapján a hatóság azt vegzálhat, akit csak akar. Még az alapos gyanú sem szükséges hozzá, elegendő „bűnmegelőzési célra” vagy a terrorveszélyre hivatkozni – olvasható a Pesti Ügyvéd cikkében.

A terrorizmus elleni küzdelem mint cél, világos. A vaj az, ha túlságosan szélesre tárják a magánszféra védelmét biztosító kapukat. A joggal pedig lehet élni és visszaélni is, mint azt oly sokszor tapasztalhattuk már – nyilatkozta dr. Magyar György ügyvéd a Pesti Ügyvéd lapnak.

Jelenleg elegendő a fegyvertartási engedéllyel rendelkező tulajdonost a helyszínre hívni, hogy mutassa meg a puskáit. Az engedély nélküli behatolásra azok tartási helyére csak súlyos vészhelyzet, vagy a gyanú rendkívül magas fokán, kivételesen lehetséges a tulajdonos távollétében.

Forrás: Pesti Ügyvéd

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*