fbpx

Fejleszti az erdei vasutakat a kormány

0

Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között – jelentette be Révész Máriusz kedden, Miskolcon, az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.

„Magyarországon jelenleg 21 kisvasút működik, ami jelentős turisztikai vonzerőt jelent, ismert és kevésbé ismert helyeken” – mondta a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
A kisvonatokon egyre többen utaznak, 2016-ban már csaknem másfél millióan.
Hangoztatta azt is, hogy a kisvasutak fenntartása sokba kerül, a felújításuk költséges. Az elmúlt évtizedekben minderre alig jutott pénz, a pályák és a járművek elhasználódtak, amortizálódtak, lassan balesetveszélyessé válnak.
Megjegyezte: egyre többször fordulnak elő pályaelhagyások, például 2016-ban a sajtóban is megjelent lillafüredi kisvasútnál, vagy a pálya rossz állapota miatt rugótörés volt a Morgó gőzösön, a királyréti vonalon.
Úgy fogalmazott a kormánybiztos, hogy „ha nem szánunk pénzt a kisvasutak felújítására, akkor néhány éven belül a növekvő balesetveszély miatt be kell zárni több vonalat”.
A kormány úgy döntött, hogy elindít egy kisvasút-fejlesztési programot– tette hozzá, megjegyezve: a legtöbb karbantartási, felújítási munkát a saját vasútvonalaikon az erdészetek végzik majd el, összességében 6 milliárd forint jut az erdészeti, 1,4 milliárd a MÁV-hoz tartozó és 2,5 milliárd forint a más fenntartók által üzemeltetett kisvasutak felújítására, új járművek prototípusainak kifejlesztésére.
„Az erdei vasutaknál ez év első félévben elkezdődhetnek a közbeszerzések, az Egererdő Zrt. által üzemeltetett Gyöngyösi Állami Erdei Vasúton pedig már ősszel indulhatnak a munkák, 2019 nyarára várhatóan el is készülnek vele” – mondta végül Révész Máriusz.
Mindennek a célja, hogy az elkövetkező években, évtizedekben is működjenek kisvasutak Magyarországon, amelyeken a családok, gyerekek, nyugdíjasok és turisták biztonságban utazhatnak.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*