fbpx

Az eddig tudottnál sokkal több emlősfaj van

0

Egy új kutatás szerint az elmúlt 12 évben több mint 1000 új emlősfajt fedeztek fel a tudósok – írta a National Geographic.

Sokszor hisszük azt, hogy jól ismerjük az emberi fajt is magába foglaló csoportot, az emlősöket. Éppen ezért meglepő, hogy az utóbbi időkben mennyi új állatot fedeztek fel a szakértők. A Journal of Mammalogy folyóiratban megjelent tanulmány szerint az elmúlt 12 év során nagyjából 1200 új fajt azonosítottak – számol be az IFLScience. Egyes felfedezések korábban teljesen ismeretlen élőlényekhez fűződnek, sok esetben azonban a genetikai vizsgálatoknak köszönhetően derült ki egy-egy emlősről, hogy valójában teljesen eltér rokonaitól, és egy különálló fajt alkot.

Az ismert emlősfajok száma meglehetősen gyors ütemben növekszik. 1993-ban még csak 4631 fajt ismertünk, 2005-re viszont már 5416-ot. Mára 6495 emlősfajt különböztetnek meg a biológusok. Bár a 12 év alatt ez megközelítőleg 20 százalékos növekedést jelent, nem szabad megfeledkezni arról, hogy 500 év alatt 96 emlősfaj pusztult ki az emberi tevékenység következtében.

Az új vizsgálat szerint évente átlagosan 25 új emlőst ismernek el külön fajként a tudósok. Az élőlények többségét a Karib-térségben, Közép- és Dél-Amerikában, illetve Afrika, Ázsia és az indo-csendes-óceáni térség trópusi területein azonosítják.

Legutóbb 2005-ben készült átfogó elemzés az ismert emlősökről. Az új tanulmány elkészítéséhez a kutatók 1200 korábbi, az emlősök taxonómiáját tárgyaló publikációt analizáltak. A 2003-tól vizsgált időszakban 1251 új fajt, 88 új nemzetséget és 14 új családot fedeztek fel. Nathan Upham, a Yale Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint az emlősök taxonómiai nyilvántartása lemarad a többi csoportétól, ami meglepő, hiszen vizsgálatuk az emberi evolúció és szervezet megértésében is segíthet – írta a National Geographic.

A zsiráfok fennmaradását is szolgálja az új felfedezés

Az Afrika legkülönbözőbb térségeiben élő 200 állat genetikai elemzése szerint nem egy, hanem négy zsiráffaj létezik – derítették ki német kutatók, akik a Current Biology című szaklapban mutatták be tanulmányukat. A zsiráfok száma 35 százalékkal csökkent harminc év alatt – írtuk még 2016. szeptemberében.

Forrás: greenfo.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*