fbpx

Veszélyben az utódok

0

A jó idő beköszöntével felkerekedünk, és elindulunk túrázni, erdőt kerülni. A kirándulások alkalmával találhatunk elárvultnak tűnő madár fiókákat vagy különböző emlős fajok utódait. Ilyen esetekben nagy lehet a kísértés, hogy „segítsünk”, esetleg magunkhoz vegyük őket. A szakemberek azonban évről-évre felhívják a figyelmünket, hogy jobb ezekben a helyzetekben inkább továbbállni, mintsem „pótszülővé” válni.

Illusztráció

Illusztráció

A jó idő beköszöntével gyakorivá válik, hogy a vadászokat és a vadőröket hétvégente is megkeresik az erdőben járók, hogy őzgidát találtak az ösvény mellett, mit tegyenek. A szakemberek ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy őzgidát nem szokás csak úgy „találni”. Bár elárvultnak tűnhet a laikusok szemében, valójában nem az.

Az őz esetében az a jellemző, hogy a suta elfekteti a gidáját,ha táplálkozni vagy inni indul, esetleg ha veszélyt észlel a közelben. Ez történik akkor is, ha ember kerül a közelébe. Ilyenkor az elfektetett gida órákon át magára maradhat, de ez semmilyen károsodást nem okoz nála.

Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a vadászok a tavaszi-nyári időszakban nem ejtik el a sutákat. Télen is csak akkor hozzák terítékre a nőstényeket, hogyha azoktól már nem függ a gidájuk, azaz a fiatal vad tud gondoskodni magáról. Tehát a magukra hagyott gidák nem „árvák”, csak átmenetileg maradtak egyedül.

Az őz esetében ritkán fordul elő, hogy az ember tartósan vagy akár egy életre elriassza a sutát a kicsinyétől. A suták az ember közelsége ellenére is a gidák közelében maradnak, és kivárják a megfelelő alkalmat arra, hogy visszatérhessenek oda, ahol a gidájukat hagyták.

A gida számára az egyedüllét ijesztő lehet, ezt semmiképpen se fokozzuk azzal, hogy megbolygatjuk az elfektetett vadat. Egy idő után a magára hagyott őz ifjonc hívni kezdi a sutát, és bár a hangja sírásra emlékeztet, semmiképp se kezdjük el cirógatni. Hagyjuk, hogy nyugodtan kommunikáljon a közelben lévő anyjával.

A gidák a ragadozók ellen nem csak kültakarójuk rejtő színezetével, hanem mozdulatlansággal és mindennemű szagkibocsátás mellőzésével védekeznek. Tehát ha megsimogatjuk, vagy jelentős stressz hatásnak tesszük ki közelségünkkel, akaratunk ellenére tesszük ki őket a ragadozók jelentette veszélynek. Mi emberek ezt nem érzékelhetjük, azonban egy aranysakál már annál könnyebben.

Illusztráció

Illusztráció

Összességében elmondható, hogy bár nagy lehet a késztetés, az erdőben „lelt” őzgidákat és más vad fajok porontyait sem szabad hazavinnünk!

Ezért a vadgazdálkodással foglalkozó szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy legyünk alázattal az élővilág iránt, és ne bolygassuk meg annak rendjét!

Forrás: Hirado.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*