fbpx

Orvvadászok Szombathely határában

0

Hurokkal zsákmányol őzeket egy ismeretlen Szombathely határában, eddig 12 egyed pusztult el, az ügyben nyomozás indult.

Kámán György, a Sormás Völgye Vadásztársaság hivatásos vadásza elmondta: 70-80 drótból készített hurkot számoltak össze a 87-es főút és az úgynevezett bogáti fasor közötti mezőgazdasági területen, és tizenkettőben elpusztult őzeket is találtak, két bakot és tíz, többségében vemhes sutát.

A vadász, aki 40 éve vadászik, azt mondta: hasonló mértékű kegyetlen pusztítással még nem találkozott.

A dróthurokba szorult egyedek kínok között múltak ki, szenvedésük hosszú órákig, vagy akár napokig is eltarthatott – tette hozzá, megjegyezve, semmi nem utalt arra, hogy a bűncselekmény elkövetője a húsért vagy a trófeáért tette volna.

Kámán György közölte: a károkozás összértéke meghaladja az egymillió forintot.

Kazmar Enikő őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: orvvadászat bűntettének gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indítottak.

Forrás: MTI

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*