Jubileumi vadásznap Füzérradványban

0

Tizedik alkalommal rendezték meg a füzérradványi Károlyi kastély parkjában a Vadételfőző versenyt és vadásznapot. A már hagyományos programot a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezete és az ÉSZAKERDŐ Zrt. közösen bonyolította le.

Fotó: Palágyi Tibor

Fotó: Palágyi Tibor

A résztvevőket Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, Dr. Székely László, az OMVK megyei tiszteletbeli elnöke, Bors Richárd, a 2021-es vadászati világkiállítás vadászatért és erdészetért felelős igazgatója és Pandák Pál, Füzérradvány polgármestere köszöntötte. A programon részt vett gróf Károlyi László és felesége is.

Fotó: Palágyi Tibor

Fotó: Palágyi Tibor

A szervezők színes programokkal készültek. A vadételfőző versenyen 13 csapat mérette meg magát. A vadásznap résztvevői a hagyományos vadászati módokról és az utánkeresésről tudhattak meg érdekességeket, valamint megnézhették Dávid Gábor, a magyar fakitermelő válogatott tagjának bemutatóját is. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták.

Fotó: Palágyi Tibor

Fotó: Palágyi Tibor

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*