fbpx

Bock&Roll Piknik

0

Így indítsd el a nyarad: Szentivánéj, Piknik és Bock&Roll!

Van-e hangulatosabb nyáresti program, mint június 23-án, Szentivánéj estéjén a festői Palkonyán a párásodó borospoháron át szemlélni a Fekete-hegy világbajnok borait adó dűlőit, lounge zenére kedvesünk vállára hajtani a fejünket – és közben a friss, gyümölcsös Bock&Roll borok eddigi évjáratait kóstolni, visszakóstolni, majd megint visszakóstolni?

Szerintünk nincs, ezért sok szeretettel várjuk az első száz jelentkezőt, hogy a palkonyai Tulipános Udvarban 16:00-22:00 között töltsék velünk Szentivánéj első óráit. Délután a napokban debütált 2017-es fehér Bock&Rollt kóstolgatjuk, majd a hőmérséklet csökkenésével váltunk a most piacra került, de már súlyos aranyérmekkel elismert 2015-ös Bock&Rollra, majd egy vertikális kóstolón vizsgáljuk meg Bock Valér házasításának korábbi évjáratait.

Mi ugyan tudjuk, hogy Villányt soha nem lehet megunni, de gondoltunk azokra is, akik még bizonytalankodnak: régi barátunk, Áts Karcsi is ellátogat hozzánk Tokaj-Hegyaljáról, s ha már eljön, magával hozza kedvenc borait is, amiket szívesen megkóstoltat vendégeinkkel. A borokhoz Angus marhából, szárnyasokból készített hamburgereinket, illetve grillen piruló sültkolbászunkat ajánljuk.

Tudjuk, nehéz lesz ezután a hangulatot fokozni, de a Geromusic kísérletet tesz erre. A laza lounge zene is garancia arra, hogy úgy érezzük: soha nem ér véget sem a nyár, sem az év legrövidebb éjszakája.

Transzfer:
A Bock Pince és Palkonya között minden jegyvásárló számára INGYENES transzfert biztosítunk!

Választható ételek:
Szárnyas bazsalikomos hamburger aszalt paradicsomos majonézzel, friss paradicsommal, jégsalátával, edami sajttal

„Angus” marhaburger amerikai káposztasalátával, házi sült baconnel, jégsalátával, cheddar sajttal

Bock&Roll sültkolbász (bélszín – szárnyas –sertés) Lipóti parasztkenyérrel, csipős vagy édes magosmustárral.

Részvételi díj:
5 000 Ft/fő elővételben, 5 500 Ft/fő a helyszínen.

A részvételi díj magában foglal egy pohár Fehér Bock&Roll kóstolót, egy Bock&Roll kóstolópoharat, egy étel kupont, valamint egy kupont a vertikális (2015-ös, 2014-es, 2012-es és 2010-es) vörös Bock&Roll kóstolóhoz.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Részvételével hozzájárul ahhoz, hogy a rendezvényen készült fotókat megoszthatjuk.

Információ, jegyvásárlás:
Bock Hotel Ermitage**** és Óbor Étterem,
7773 Villány, Batthyány u. 15.
Tel.: +36-72/492-919
rendezveny@bock.hu

A rendezvény támogatói:
Nemzeti Kulturális Alap

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*