Ízelítő augusztusi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei nyolcadik lapszámában ezúttal az üzekedéssel kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. A lapot augusztus 2-tól keresse az újságosoknál! Ha nem akar addig várni, akkor pár perc alatt könnyen előfizethet (így a magazin már korábban a postaládájában várja majd), amennyiben ide kattint.

A tartalomból:

– Napjainkban az őz hívó vadászata reneszánszát éli, modern eszközökkel. Míg egykoron íjjal, számszeríjjal, dárdával ejtették el a síp hangjára beugró őzbakot, ma ezt golyós puskából kilőtt tölténnyel. Farkas Dénes, azaz Dini bácsi évtizedek óta gyakorolja az őz hívását különböző eszközökkel, aminek gyakorlatát még az 1960-as évtizedben látta és hallotta, illetve volt részese, amikor is Bertóti Pista bácsi rendszeres vendég volt az őznász idején vadászterületükön.

– Többen emlékezhetnek rá, hogy néhány esztendővel ezelőtt gyakorta tettünk fel körkérdéseket az ágazathoz tartozó szakembereknek bizonyos témákban. Ezúttal úgy gondoltuk, hogy „körbe szimatolunk” az üzekedés kapcsán, egészen pontosan az elmúlt tíz év tapasztalataira voltunk kíváncsiak. Mi is meglepődtünk, hogy a végén, a korábbiakban megszokott néhány rövid bejegyzés helyett egy hosszú cikket tudunk publikálni!

– Az állatvilágban az azonos fajhoz tartozó egyedeknél szükség van arra, hogy valahogy közöljék, megértsék egymás szándékait. Az információcserének több funkcióját ismerjük, hiszen segítheti például a fajtársak felismerését, velejárója lehet a territoriális viselkedésnek, és a szaporodási sikerességhez szintén nagyban hozzájárulhat. A kommunikáció leginkább a látás, hallás és szaglás révén történik… Tekintettel arra, hogy az őzhívás során elsősorban a hang alapján igyekszünk a bakokat, vagy éppen a sutákat megtéveszteni, becsapni, leginkább ezzel érdemes foglalkozni, de mindenképpen hozzá kell tenni, hogy bár üzekedéskor figyelmetlenebbek, kevésbé elővigyázatosak.

– Az üzekedés heteiben, legalábbis ha kellő időt tudunk a vadászatra rászánni, lehetőségünk van válogatni, hiszen egy-egy kimenetel alkalmával több őzbakot tudunk szemügyre venni, míg végre kiválasztjuk és terítékre hozzuk a nekünk tetsző „fejdíszt” viselő egyedet. A hozzáértés és a tapasztalat azonban önmagában nem mindig elegendő, hiszen bizony előfordulnak „üresjáratok”, aminek az okát többnyire csak találgatjuk, s általában ráfogjuk a külső körülményekre. Jó néhány sztereotípia kering a köztudatban azzal kapcsolatban például, hogy miből adódhatnak a teljesen eredménytelen hívásnapok.

– A céltávcső-szerelék feladata a fegyver és a céltávcső közötti stabil kapcsolat biztosítása, a működés akadályozása nélkül. Sokan úgy gondolják, hogy a precíz, pontos lövéshez elegendő egy jól hordó puska, míg mások szerint egy megfelelő minőségű céltávcső is kell hozzá. A legtöbben ideális vadászfelszerelésnek tartják egy átlagos minőségű puska jó céltávcsővel való párosítását. Ugyanakkor hiába egy kiváló lőképet adó, első osztályú golyós és egy elsőrangú optika, ha a megbízható szerelékről megfeledkezünk. Márpedig a szerelék lövéskor – a csövet és a zárszerkezetet leszámítva – az egyik legnagyobb erőhatásnak kitett részegység, mely tehát döntően befolyásolja a tartós pontosságot.

– Az őzbakvadászat eszközei között kiemelt fontossággal bír a megfelelő távcső, hiszen az őz a legkisebb testű, így a legkisebb aganccsal rendelkező nagyvadfajunk, melyet ráadásul sok esetben már messziről szemügyre vehetünk és elbírálhatunk – ha van hozzávaló optikánk, A vadászok leginkább a nyolc- vagy tízszeres nagyítású gukkereket kedvelik, amelyekkel azonban bizonyos távolságon felül nem lehet pontosan meghatározni a szemügyre veendő bak korát, agancstömegét és ítéletet hozni a lőhetőségéről. A spektíveket viszont tökéletesen használhatjuk erre a célra…

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*