fbpx

Október 8-ig szavazz az Év Fájára!

0

Október 8-ig még bárki leadhatja szavazatát a magyarországi Év Fája 2018 címért vetélkedő 12 jelöltre az evfaja.okotars.hu oldalon.

A nyár folyamán már több, mint tízezer szavazat érkezett a döntősökre – most a pécsi havi-hegyi mandulafa, a ceglédberceli falu fája, és a Római part fái vetélkednek a dobogós helyekért. De még bőven van idő új támogatók mozgósítására, ami azért is fontos, mert egy ember csak egy szavazatot adhat le. Az izgalmak fokozása végett pedig az utolsó héten titkossá tesszük a verseny állását, és csak a november eleji díjátadón hozzuk nyilvánosságra a végleges eredményeket.

A tavaszi nevezési időszakban egy történet és képek beküldésével bármely közösség nevezhetett a versenybe egy olyan egyedi fát vagy facsoportot, amely valamiért fontos szerepet tölt be a körülötte élők életében. Ahogy eddig, a vetélkedőben most sem számított a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. Az Ökotárs célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a fák, a természet és a közösségek fontos kapcsolatára, illetve erősítse azt.

Az Év Fája cím mellett a versenyben ezért különdíjakat is adunk: az a jelölt, amelyek élete vagy természetes környezete, élőhelye leginkább veszélyben van, a zsűri döntése nyomán elnyerheti a “Hős Fa” címet. Ezzel szeretnénk elismerni a fák megmentése érdekében folytatott küzdelmeket és az elvégzett önkéntes munkát. Mint minden évben, további különdíjat kap az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is.

A 2018-as magyarországi Év Fája a jövő év elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly Zengővárkony hős szelídgesztenyéje a negyedik helyen végzett 13 ország fái között.

Részletek és szavazás!

Forrás: greenfo.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*