fbpx

Ízelítő novemberi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei tizenegyedik lapszámában ezúttal az apróvaddal kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. A lapot november 1-től keresse az újságosoknál! Ha nem akar addig várni, akkor pár perc alatt könnyen előfizethet (így a magazin már korábban a postaládájában várja majd), amennyiben ide kattint.

A tartalomból:

– Az éltesebb korú, avagy tapasztaltabb vadásztársak számára bizonyára ismerősen cseng a „Világhírű Tótmegyer” mint fogalom, amelyet írásban elsőként Széchenyi Zsigmond jegyzett le „Ünnepnapok” című könyvében. De vajon emlékszik-e mindenki, hogy miért érdemelte ki ezt a jelzőt a felvidéki község és az ott folytatott vadgazdálkodás?

– Már most is észrevehetőek a jelei, mert hatalmas területeken tűntek el vizes élőhelyek az utóbbi 40-50 évben. Erről könyveket tudnának írni a Homok-hátság vadászai, földművesei. Ugyanis eltűnt a víz az Alföld jelentős részéről, hála a többi között az átgondolatlan csatornázásoknak, meliorációs tevékenységeknek. Ez azt jelenti, hogy a téli csapadékot viharsebesen eltüntetjük azokról a területekről, ahol évezredek óta mindig volt víz. Ilyen és hasonló kérdésekkel foglalkozik Farkas Tibor „Mi lesz veled vízivad?” című cikkében.

– Magyarország területének 57,7 százaléka apróvadas jellegű. Az ezeken vadgazdálkodó jogosultak egyik legjelentősebb bevételi forrását a mezeinyúl-gazdálkodás adja. Vagyis adta… A hazai mezeinyúl-állomány zömében az Alföld és a Kisalföld területein található, azaz volt található. Főleg azokon a helyeken él, illetve élt nagyobb számban, ahol többféle élőhelytípus találkozik, érvényesül a szegélyhatás, van búvóhely és táplálék, ráadásul a rókák s egyéb különféle szőrmés-szárnyas „jóakarók” sem hemzsegnek.

– A puskatusba „épített” tölténytartók bizonyos esetekben nagyon jól jöhetnek, hasznosak lehetnek. Amellett, hogy többségükben a rendszerint – de korántsem minden esetben! – billenőcsövű puska küllemét emelik, magas esztétikai értékkel bírnak. Voltaképpen az emberi találékonyság folytán többféle megoldásúak lehetnek, az alábbiakban sorra veszem az általam ismerteket.

– Bizonyára sokan vannak a „sokszínű” vadásztársadalmon belül, akiknek a gímszarvas bőgésben való vadászata a sokat emlegetett piros betűs ünnepet jelenti. A bőgő bika vadászata semmivel össze nem hasonlítható vadászati mód, amely feltételezi a magyar erdők fenséges vadja iránti tiszteletet, csodálatot. Azt nem kell bizonygatni, hogy micsoda ajándékként kapja a vadász a sorstól a lehetőséget, hogy ha több alkalommal a Keleti Kárpátok havasain is cserkelhet bőgő bikára.

– A szakiskolában vagy a vadásztanfolyamon szépen megtanulja mindenki, mint a verset, hogy a golyós csövekben huzag van, mely a tengelye körül „megforgatja a golyót”, amitől az majd stabilan repül. Azután, attól függően, hogy kit mennyire érdekel ez a komoly mérnöki „berendezés” a puskáján, vagy elmélyed a bel-ballisztika tudományában, vagy tényként elfogadja, hogy huzagolt a cső, és kész! Én azonban azt javaslom, nem árt képletesen elidőzni pár percre a cső belsejében, és megnézni, milyen titkokat rejtenek a spirálisan végigfutó oromzatok és barázdák. A témával Tőtős Lehel foglalkozik.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*