fbpx

NEFAG Zrt.– trófeamustra

0

Nagy várakozás előzte meg a Pusztavacsi dámbarcogás során elejtett dámbikák kiállított trófeáinak szemrevételezését a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészeténél. A szakemberek és érdeklődők népes részvételével megtartott hagyományos seregszemlén, a környező területek vadászatra jogosultjai és a NEFAG Zrt. több mint 95 dámtrófeát helyeztek a terítékhelyen sorakozó feldíszített tartóoszlopokra.

A rendezvényen megjelenteket a vadászat kezdetét jelző kürtszót követően Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntötte, majd Dégi Zoltán a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg a szemlét.

Az izgalommal teli várakozás eredője, – mint ahogy azt Dégi Zoltán vezérigazgató is elmondta – a szokatlan, rapszodikus időjárás volt, amely mind mennyiségében mind minőségében jelentősen befolyásolta idén az elért eredményeket. A rendhagyó körülmények ellenére, azonban jól sikerült a barcogás.

A trófeaszemle jelentőségét dr. Bitay Márton Örs az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára méltatta. Beszédében kiemelte, hogy két ok miatt a pusztavacsi trófeamustra egyedülálló az országban. Egyrészt azért, hogy a NEFAG Zrt. felismerte az ugyanazon területen gazdálkodó, környező vadászatra jogosultakkal való együttműködés jelentőségét. Megelőzve a törvényi szabályozásban rögzített tájegységi szintű gazdálkodási szemléletet, kialakította a térség vadgazdálkodóinak egységes dámgazdálkodását. Másrészt fontos megemlíteni, hogy az egységes szemléletbe beletartozik az a magas színvonalú szolgáltatás is, amelyet a jelentős árbevételt eredményező külföldi vendégvadászok vadásztatása megkövetel. Az Agrárminisztérium minden forrást rendelkezésre bocsát annak érdekében, hogy a vadgazdálkodás és vadászat magas színvonala megmaradjon és tárcán belül is nagyon fontos marketingszerepet betöltő ágazat szakmai nívója emelhető legyen.

Az állami erdőgazdaságok fontos feladata lesz, hogy a közelgő trianoni békeszerződés 100 éves évfordulójára összegyűjtsék azokat az erdő illetve vadgazdálkodási szempontból fontos dokumentumokat, tárgyi emlékeket, amelyek felhasználásával megemlékezhetünk a Magyarország számára méltatlan helyzet kialakításáról. Erdeink és vadgazdálkodási kultúránk, vadállományunk jelentős részének elvesztéséről, továbbá méltó módon fejet hajtva elődeink munkája előtt, figyelmeztetve utódainkat a történtekre, előremutatást adva – a jelenlegi határok megtartásával –  a Kárpát-medencei  magyarság  új  egységének megteremtésére – hangsúlyozta az államtitkár.

A szemle folytatásaként Fehér Sándor a NEFAG Zrt. termelési és kereskedelmi vezérigazgató helyettese a hagyományos agancsbemutató technikai részleteit ismertette. Elmondta, hogy két új elemmel bővült a bemutató, egyrészt a vadászok részéről adott objektív értékelésen felül, a jelenlevők számára a legjobban tetsző trófeát szubjektív szavazással (kis fakorong agancs mellé helyezésével) lehet megválasztani az év trófeájának, így emlékezve a hasonlóan megválasztott a 1910-es bécsi világkiállításon díjnyertes pusztavacsi dámtrófeára. Másrészt pedig mozgalmasabbá téve bemutatót a NEFAG-os trófeákat korcsoportokba rendezve, illetve a társgazdálkodók trófeáit a korábbiakban kialakított rendszer szerint – bővítve egy általános, az ez évi tapasztalatok ismertetésével – tárják a szemlélők elé.

Ezt követően megkezdődött a konkrét bemutató ahol az agancs mellett álló kísérő vadász röviden ismertette az elejtés körülményeit és az ahhoz fűződő élményeit.

Fehér Sándor vezérigazgató helyettes foglalta össze az eredményeket és a trófea szemle tanulságait:

„Jellemzően a 2018. évi barcogásra, a trófeasúlyok átlagos értéke a tavalyi évhez képest nem csökkent, de a nagy tömegű trófeák elmaradtak.  Tavaly 14, míg az idén 5 trófea volt négy kilogramm feletti. Az egész barcogás törvényszerűségek nélkül zajlott, intenzitásában, a helyszínek váltakozásában is jelentős eltérések voltak tapasztalhatóak. Az érmesek aránya 64% volt (NEFAG Zrt.), ezen belül 11 arany-, 12 ezüst – és 16 bronzérmes trófea került elismerésre a bírálat során. A vadászatok érzelmi töltete, hangulata azonban mindenképp kiemelendő. Feltétlenül fontos ennek hangsúlyozása és további erősítése. A szemle ismét jó tanulságokkal szolgált, a minőségi gazdálkodás folyamata tovább folytatódik térségi szinten is” – zárta a rendezvényt a vezérigazgató helyettes.

A szemle a Pipacs vadászkürt együttes vadászat végét jelző kűrt szignáljának elhangzásával ért véget.

Forrás: NEFAG Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*