fbpx

Az OMVV idei feladatairól és 2019-es terveiről

0

A 2018-ban elvégzett munkáról és a következő esztendőre összeállított programcsomagról is szó esett az Országos Magyar Vadászati Védegylet budapesti székházában december 3-án tartott elnökségi ülésen. A vadászatra jogosultak érdekképviseletének feladatterve a vadgazdálkodókat érintő legaktuálisabb kérdések megoldását célozza, emellett számos, a munkájukat segítő fejlesztést is tartalmaz.

Az ülésen a napirendi pontok előtt dr. Semjén Zsolt elnök arról tájékoztatta az elnökséget, hogy a vadászati jogszabályok közeljövőben esedékes módosításakor a Védegylet tagszervezetei által szorgalmazott, a vadkárfelméréshez kapcsolódó javaslatok is bekerültek a jogszabálymódosítás tervezetébe. A fegyverügyi szabályozás tekintetében is várható egy finomhangolás, amely eredményeként bizonyos időn belül nem kell majd újból fegyverismereti vizsgát tennie és megszerzésért folyamodnia a rendőrségen annak, aki minden fegyverét eladja. Az elnök a 2021-es vadászati világkiállításról is szólt, jelezve: Kovács Zoltán miniszteri biztosi kinevezésével új lendületet kap a rendezvény szervezése.

Pechtol János ügyvezető elnök a 2018-as, májusban megtartott küldöttközgyűlés óta elvégzett főbb feladatokat foglalta össze. Ezek közül a legfontosabbak: a vadászati jogszabályok véleményezése, az adatvédelmi szabályzat mintájának összeállítása a vadászatra jogosultak részére, a tagszövetségek munkájának segítése különböző információkkal, tájékoztatókkal, felhívásokkal. Beszélt a sajtókapcsolatok, a kommunikáció erősítéséről és természetesen a keleti régiót érintő ASP-járványból adódó érdekképviseleti feladatokról. Ez utóbbihoz kapcsolódóan arról is tájékoztatott, hogy az OMVV kezdeményezésére az afrikai sertéspestishez kapcsolódó járványügyi képzés és vizsga heteken belül online is elvégezhető illetve abszolválható lehet, a NÉBIH dolgozik a rendszeren. (Mihelyst ez éles lesz, arról az OMVV is tájékoztatást ad.)

Ami a 2019-re vonatkozó terveket illeti, ezek részint a szervezettséghez kapcsolódó, részint jogi jellegű feladatokat jelentenek, emellett hangsúlyosak a fejlesztések is, elsősorban szolgáltatói szemlélettel. A kitűzött feladatok a teljesség igénye nélkül:

  • a tagszervezetek, azaz a megyei (területi) vadászszövetségek és azok tagjai, a vadászatra jogosultak igényeinek felmérése;
  • jogi, adó- és pénzügyi tanácsadás, konzultáció biztosítása; előrelépés a vadgazdálkodókat érintő jogi nehézségek rendezésében;
  • olyan kereskedők felkutatása, akik partnerként kedvezményeket biztosíthatnak a vadászatra jogosultak részére;
  • közvélemény-kutatás a vadászat megítéléséről;
  • új honlap elkészítése, ehhez kapcsolódóan különböző szolgáltatások fejlesztése.

Bővebb információk az OMVV honlapján, itt:
http://vadaszativedegylet.hu/hirek/programterv-2019-re.html

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*