fbpx

90 éves a CIC

0

December 7-én, Érsekújváron és Tótmegyeren ünnepelték a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) megalakulásának 90. évfordulóját. Az ünnepélyes megnyitó után a résztvevők a szervezet történelméről hallhattak előadást, illetőleg nézhettek meg régi videófelvételeket, amelyekben a CIC és FACE leköszönt elnökei szólaltak fel.

Marghescu Tamás, a CIC vezérigazgatója kiemelte, hogy sokkal több kommunikációs lehetőség sorakozik a vadászat ellenzői kezében, éppen ezért lenne fontos, hogy minél többen csatlakozzanak az 1 euro per vadász elnevezésű kezdeményezéshez, amely forrást biztosíthatna a hatékonyabb kommunikációhoz. A vezérigazgató véleménye szerint, a CIC minden szempontból megfelel a jövő ezen elvárásainak is.

Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke szintén felszólalt a rendezvényen. Beszédében hangsúlyozta, csak nemzetközi összefogás révén lehet a vadászati és vadgazdálkodási ügyekben változásra számítani. Megosztotta a résztvevőkkel, hogy Magyarország miként próbál a Vadgazdálkodási Alap segítségével az apróvadvad állománycsökkenése ellen, illetve milyen intézkedéseket hoztak az afrikai-sertéspestis megállítása érdekében. Fontosnak tartja, hogy papírra is vessék a Visegrádi Négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) együttműködését, és szorgalmazta, hogy a Lengyel-Magyar kapcsolat még szorosabb legyen.

Forrás: N.O.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*