fbpx

Az ÉSZAKERDŐ erdei vasútjainak 2019-es programkínálata

0

Csaknem kéttucatnyi programot terveznek az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjai 2019-ben. Minden évszakban változatos, érdekes rendezvényekkel várja az újévben is az utasokat az erdőgazdaság. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton január 19-én indul a rendezvénysorozat, akkor a Zúzmara Expressz közlekedik Mahócára. A Pálházi Állami Erdei Vasút első programja pedig a február 9-i, Téli zempléni vonatozás lesz. Akárcsak tavaly, úgy idén is rendeznek majd kisvasúti napot mindkét erdei vasúton. Ismét lesznek szarvasbőgés-hallgató vonatozások, közlekednek fotós szerelvények, és természetesen a Mikulás-programok sem maradnak el.

Az eseménynaptár elérhető az erdőgazdaság honlapján (www.eszakerdo.hu), illetve a LÁEV oldalán is (www.laev.hu). A rendezvényeken való részvételhez jellemzően előzetes regisztráció szükséges. A társaságnál abban bíznak, hogy 2019-ben is sokan választják majd a kisvasúti programokat.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*