fbpx

Mire ügyeljünk a madáretetésnél?

0

A téli madáretetés örömet okoz az embernek, s esetenként a túlélést jelentheti az apró cinegéknek, verebeknek, pintyféléknek.

Nem árt tudni, hogy az idejekorán elkezdett etetés inkább káros, mint hasznos, ugyanis elvonhatjuk a madarakat a természetes tápláléktól. Éppen ezért csak akkor kezdjük el etetni kis barátainkat, ha már valóban kemény hideg van, illetve hótakaró borítja a tájat.
Leginkább a kistermetű madaraknak van szükségük etetésre, ugyanis az ő anyagcseréjük viszonylag gyors, így akár néhány órányi táplálékhiányos időszakban is annyira lehűlhetnek, hogy ez számukra végzetes is lehet. Legjobb, ha nagy energiatartalmú olajos magvakat, például ipari napraforgót teszünk ki nekik, de szívesen csipegetik az állati zsiradékokat, elsősorban sótlan, fűszermentes szalonnát.
A terített asztal vendégeit megválogathatjuk a feltálalt eleség típusával. Az olajos magot, állati zsiradékot elsősorban a cinegék fogyasztják szívesen. Ha búzát, szemes kukoricát teszünk az etetőbe, akkor verebek, gerlék és galambok egész hadát zúdíthatjuk magunkra. Minél apróbbak a magok, annál apróbb madarakat csalnak az etetőhöz. Az etetéssel közvetve hozzájárulunk a ragadozó madarak, például a karvalyok téli táplálásához is, ők ugyanis a kisebb madarakat zsákmányolják.
Ne feledjük, hogy a fagyos időszakban ne csak enni, hanem inni is adjunk! Legjobb, ha meleg vizet teszünk ki, ami nem fagy be azonnal. Ha egyszer elkezdtük az etetést és népes madársereget szoktattunk a kertünkbe, ne hagyjuk abba, mert ezzel a pusztulásukat okozhatjuk!
A biokertészek jól tudják, hogy a madarak tavasszal jócskán meghálálják az etetést. Ha kertünkbe szoktatjuk őket (esetleg odúkat helyezünk ki), akkor tartósan megtelepíthetjük a cinegéket, verebeket, amelyek tavasszal, különösen a fiókanevelés időszakában rengeteg rovart és gyommagot megesznek, segítve ezzel a vegyszermentes gazdálkodást.
Forrás: KMNP
Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*