fbpx

Ragadozó madarakkal indul az év

0

Hogyan vadásznak a baglyok a sötétben? Mitől különleges a pusztai sas? Mit eszik a macskabagoly? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ a Budakeszi Vadaspark látogatói január 12-én, szombaton. A hagyományosan minden év január elején megrendezett Ragadozók napját ugyanis idén a hazánkban őshonos ragadozó madaraknak szentelik, aminek keretein belül az érdeklődők szakvezetések, interaktív előadások, valamint filmvetítés során ismerkedhetnek meg a vadasparkban lakó madárfajokkal.

A Ragadozók napján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közös programsorozaton a látogatók szakvezetéseken, filmvetítéseken és látványetetéseken vehetnek majd részt, ahol a ragadozó madarak védelméről és az ökoszisztémában betöltött kiemelkedő szerepükről tanulhatnak. A programcsokrot látványetetések és Állatijó Bemutatók is tarkítják, ahol a kisebbek is játékos módon ismerhetik meg a levegő urait.

A Ragadozók napja részletes programja:

10.00-15.00 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület filmvetítése és roll-up kiállítása a ragadozó madarak – kék vércse, kerecsensólyom, parlagi sas –  táplálkozásáról, életmódjáról és védelméről.

10.00-15.00 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület játékos ismeretterjesztő foglalkozása a ragadozó madarakról óriás társasjátékkal, kirakókkal, madártoll és madárfotó felismeréssel.

10.00 Szakvezetés: Ragadozó madarak

12.00 Állatijó Bemutató a színpadon

13.00 Szakvezetés: Ragadozó madarak

14.00 Állatijó Bemutató a színpadon

15.00 Kisragadozók etetése

A szakvezetések a mosómedve kifutó mellől indulnak. A kültéri helyszín mellett idén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület filmvetítése és  roll-up kiállítása az oktatópavilonban lesz, ami a parkolóval szemben, az irodaépülettől balra található. A programok a belépő árán felül szokás szerint ingyenesen látogathatóak.

Forrás: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

Forrás: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

Fotók: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

Forrás: Budakeszi Vadaspark

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*