fbpx

Vadkárelhárító vadászatok Sirok belterületén

0

Sirok önkormányzata vadkárelhárítás miatti vadászatra kért engedélyt. A Heves megyei településen ugyanis évek óta gondot okoznak az erdőből lehúzódó szarvasok. Tavaly a játszótér, nemrégiben pedig az óvoda udvarának növényeit vették célba. A nagyvadak rendszeresen bemennek a kertekbe is, ahol ürüléket és lerágott gallyakat hagynak maguk után.

Összetaposott gyep, lerágott bokrok és ürülékkupac – ezt hagyták maguk után a siroki óvoda udvarán a szarvasok a téli szünet után. Azóta több centiméter hó hullott a környéken, de az intézmény mögötti árokban csaknem minden nap látszanak a patanyomok. A nagyvadak több kertbe is bejárnak, megrongálják a kerítést, és összerágják a fákat.

A köztéri kamera felvételein is az látható, hogy több szarvas is bejár a településre, ahol komoly károkat okoznak. Tavaly a játszótér tujáit kopasztották meg, most pedig több mint hetven növényt tettek tönkre. A magasabb kerítés sem állította meg őket, ezért az önkormányzat vadkárelhárító vadászatra kért és kapott engedélyt, amelyről a lakosokat is tájékoztatták. Tuza Gábor polgármester elmondta, számukra az egyetlen cél az, hogy a településen minél kevesebb vad legyen.

A lakott területen való vadászat szigorú szabályokhoz kötött, amelyet csak szakember végezhet. Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az Egri Rendőrkapitányság által kiadott engedély pontosan meghatározza azt, hogy milyen személy végezheti a lelövést, illetve hogy milyen területen és időintervallumban.

Hozzátette: természetesen maximálisan szem előtt kell tartani az esetlegesen közelben tartózkodó civil lakosság biztonságát.

A falut szinte minden oldalról erdő határolja, ennek ellenére az önkormányzat bízik benne, hogy a rendkívüli intézkedéssel sikerül kiszorítani a vadakat a lakóövezetekből.

Forrás: OPH/erdo-mezo.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*