fbpx

Elnökségi döntés a vadgazdálkodási pályázatokról

0

A 2018. évi pályázati felhívásra összesen 835 pályázat érkezett be, melyek összes támogatási igénye mintegy 576 millió forint. A területi szervezeteknél lefolytatott formai vizsgálat során 27 pályázat (közel 18 mFt) került kizárásra, melyekről a területi vezetőség értesítette a pályázó vadászatra jogosultakat.

A megyei szintű véleményezést követően az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság (a továbbiakban: OVVB) egységes szakmai szempontrendszer alapján a 2019. január 9-i ülésén elbírálta és rangsorolta a megyei bizottság által formai és tartalmi szempontból támogatásra javasolt pályázatokat és azokat a kamara elnöksége részére előterjesztette döntéshozatalra.

Az elnökség január 14-i ülésének kiemelt napirendje a pályázatokkal kapcsolatos végleges döntés kialakítása volt. Az OVVB szakmai döntését elfogadva összesen 742 pályázat került támogatásra mintegy 515 millió forint összegben.

Mindez köszönhető annak, hogy az Országos Magyar Vadászkamara Küldöttközgyűlése a 2018. december 18-i ülésén hozott határozata szerint az Országos Vadgazdálkodási Alapba 650 millió forint került feltöltésre.

Ezen összeg lehetővé teszi a tavalyi évben tartaléklistára került és az idei évre áthozott pályázatok, valamint az idei évben támogatást nyert valamennyi pályázat kapcsán a pályázó vadászatra jogosultakkal a támogatási szerződések megkötését.

Az elnökség döntéséről valamennyi pályázó vadászatra jogosult képviselője értesítést kapott a pályázatban megadott elektronikus címen, mely értesítésben a szerződéskötéssel kapcsolatban vagy elutasítás esetén a jogorvoslat lehetőségéről is tájékozódhatnak.

A támogatott, illetve elutasított pályázatok adatai az alábbi linkeken megtekinthetők:

Támogatott pályázatok

Elutasított pályázatok

Forrás: omvk.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*