fbpx

Az első őzbakunk

0

Délelőtti telefonbeszélgetésünk során említette egyik barátom, hogy a szomszéd vadászterületen bakot sebeztek. Esetleg lenne-e kedvem megnézni? Sajnos nincs vér, és a lövés 27 órája dördült el.

Telefonos segítséget kértem a csapat egyik tapasztaltabb tagjától. Azt a választ kaptam, hogy nézzem meg a rálövés helyét, de akár még a nagy melegben is vigyem magammal Vitézt. Ő könnyebben talál jeleket.

Ha találunk valami biztató jelet, pár száz méteren át kövessük, akár ott is lehet a közelben a dermedt vad. Annyit bírni fog a kutya. A többit majd meglátjuk. Ha nincs meg ekkora távolságon belül a sebzett őz, vagy Vitéz nem boldogul, akkor majd folytatjuk közösen, ha picit elviselhetőbb lesz a hőség a kutyák számára.

Így is tettem: a rálövés helye felé tartva Vitéz megtorpant, és – láss csodát – vért jelzett! Nagyon örültem, mert éppen ezt tanuljuk mostanában. A múlt héten három mesterséges csapa kidolgozását is erre hegyeztem ki. Szóval kutyám vért jelzett és határozottan el is indult – ellenkező irányba, mint amerre a sebzett szaladt… Gondoltam, Ő tudja, biztosan szétnéz, ráérünk. És megint megállt, megint jelzett. Ekkor már a rálövés helyén álltunk, biztosan Őt is érdekelte, milyen lövése van a baknak. Persze nem lettem okosabb, sötét vért találtunk, de 31 óra elteltével a tüdővér is fekete.

Szóval elindultunk végre jó irányba és kb 100 méterre ismét vér, aztán ismét elbizonytalanodás: miért nincs vér a 7 mm-es Remington Magnum után? De mire igazán elgondolkodtam volna, a kétméteres gazban megtaláltuk a már „pocakos” bakot. Nagyon jó helyen érte a lövés, nem értem, hogyan vihette el – főleg vér nélkül.

Rövid dermedtre vezetésünk tanulsága szerint nagy kaliber, pontos lövés esetén is szükség lehet a kutya segítségére. Itt a vége, fuss el véle!

utankeresok.hu / Mihók István

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*