fbpx

Ilosvay Ferencre, a nyírségi vadászíróra emlékeztek

0

Éppen száz évvel ezelőtt, 1914-ben született Ilosvay Ferenc, a Nyírség kiemelkedő vadászírója. Egy elemzés szerint Ilosvay Ferenc írásai Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István műveire hasonlítanak leginkább.

15141b1b86cb51d1adb9901f636b757f

Kép forrása: Kállay Gyűjtemény

„Jó vadászatot”, „Homok”, „Isten hozott”, „Tizenkét ösvény”, „ … ha Dunáról fúj a szél” címmel jelentek meg könyvei. Halála után adták ki „Megfordul a szél” című elbeszéléskötetét. Elemi iskoláit Nyírábrányban végezte, később élt Nagykállóban, és itt írta első regényét is.

A centenárium tiszteletére emlékkonferenciát szervezett – a Kállay Rudolf emléknappal együtt – a Nagykállói Kállay Rudolf Szakiskola, a NYÍRERDŐ Zrt. és a Kállay Gyűjtemény.

Nagykállóban megkoszorúzták Ilosvay Ferenc emléktábláját, majd sor került az Ilosvay és Kállay díjak átadására is. A konferenciát Nyíregyházán, a Jósa András múzeumban bonyolították le. Itt előadásokon ismertették Ilosvay Ferenc életét és irodalmi munkásságát.

13826_413599962121117_4601452560800316221_n

Az előadók között ott volt Szokolovszki Géza, erdőmérnök, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének erdőgondnoka is. A konferencián hirdették ki a centenárium alkalmából az erdészeti társaság által meghirdetett Ilosvay-vetélkedő eredményét is. A győzelmet a nyíregyházi Lippai János Mezőgazdasági Szakiskola Hegedűs Máté, Hunyadi Richárd, Német Alex Patrik összetételű csapata szerezte meg. Ők egy egész napos foglalkozáson vehetnek részt a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolában osztályukkal, de ajándékcsomagokat és könyveket is kaptak a legjobban szereplő fiatalok.

10639637_413599968787783_2569333325503700547_n

A konferenciát követően a Kállay Gyűjteményben megnyitották az Ilosvay emlékkiállítást, majd filmvetítéssel zárult az ünnepség.

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*