fbpx

Az öreg tölgy meséi – könyvbemutató

0

December 12-én mutatja be a Vadászati Kulturális Egyesület Videcz Ferenc „Az öreg tölgy meséi” című meseregényét.

A VKE közleménye:

Elérkezett az idő, lehull a lepel, végre kiderül mivel is foglalkoztunk az utóbbi pár hónapban. Szeretnénk egy nagyszerű karácsonyi ajándék ötletet adni, a könyvek szerelmeseinek.

Ezt a kedves hangulatú, gördülékeny stílusú „mesecsokrot” tartalmazó kéziratot Videcz Ferenc (1944-2011) író, költő, tanár, a Magyar Írószövetség tagja, számos novellás- és verseskötet szerzője, még halála előtt bocsátotta a Vadászati Kulturális Egyesület rendelkezésére, kérve, hogy a szervezet adja ki, hadd olvassanak a gyerekek igaz történeteket a bennünket körülvevő világ, erdő-mező állatairól, növényeiről és egy kicsit az erdészekről, vadászokról, vadászatról is.

A hamarosan az olvasók kezébe kerülő kötet egyik célja, hogy bepillantást nyújtson abba a sokszínű környezetbe, amely gyakran még a benne otthonosan mozgók számára is okoz meglepetéseket, felülírva a tudományos igényességgel megalkotott természetrajzi munkák alaptéziseit. Videcz Ferenc természetben, puskával a vállán eltöltött évtizedei alatt számos ilyen furcsasággal találkozott, amelyeket – ha nem saját szemével győződött volna meg róluk – méltán hihetett volna ügyesen szőtt mesének vagy a fantázia szüleményének. Ezek egyike a korán anyját vesztett szarvasborjú és a fiatal vaddisznó különös „barátsága”, és a kettőjükhöz szorosan vagy lazábban kapcsolódó többi – hol vidám, hol megható – történet, amely minden bizonnyal megdobogtatja majd a „betűfaló” gyerekek szívét, és talán könnyet csal a felnőtt olvasók szemébe is.

A könyv kiváló ajándék minden természet és vadászat iránt érdeklődő kiskamasznak, ráadásul igazi hiánypótló mű, hiszen Fekete István ifjúsági regényein kívül ehhez hasonlóval eleddig nem találkozhattunk a könyvesboltok polcain…

A kis meseregény bemutatására szeretnénk invitálni minden könyvet, természetet, vadászatot szerető családot.

A könyv megrendelhető a Vadászati Kulturális Egyesületnél (+36-70/378-4040) és a Magyar VADÁSZLAPnál (+36-70/702-5040) is.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*