fbpx

Mara beköltözött a Budakeszi Vadasparkba!

0

Mara, vagyis Zúzmara kezdeti félénkségét nem igazán segített feloldani Bori, a rangidős és eléggé elkényeztetett őzike. Kettejük összeszokása eleinte nem ment zökkenőmentesen, mostanra viszonylag normalizálódott a viszonyuk, bár lehet, hogy barátok sosem lesznek.

Az őzek gyönyörű, kecses, meseszép állatok, de jellemük sokkal összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. Borit, az őz sutát, a Budakeszi Vadaspark egyik dolgozója nevelte fel. Amikor először meglátta kolléganőnk a dobozban fekvő Borikát el sem hitte, hogy valódi őzikét lát, olyan apró és törékeny volt. A kétmaréknyi élet csukott szemmel, megadóan tűrte, hogy csak úgy történjenek vele a dolgok. Szerencsére jó kezekbe került, pótmamája szerető gondoskodással, bár sokszor kialvatlanul, karikás szemekkel végezve a napi teendőket, de sikeresen felnevelte őt. Borika, három hónaposan költözött be a Budakeszi Vadaspark kifutójába (továbbra is cumiból kapott enni kb. fél éves koráig). A különlegesen mély kötődés a mai napig tart Bori és gondozója között.

Mara néhány héttel ezelőtt érkezett Bori mellé, szintén ember nevelte fel, kiegyensúlyozott, nyugodt őzike, aki Borival szeretett volna barátkozni már az elejétől fogva, de ő sajnos látni se bírta. Nagyon nehezen törődött bele, hogy egy másik őzzel kell osztozni a kifutón. Amikor a „pótmamája” is jelen volt, a féltékenységtől szinte tombolt Bori, haragja az új őz ellen irányult, akit bizony néhányszor jól elpáholt – szerencsére Mara legtöbbször fürgén kitért az ütleg elől. Ahogy teltek a napok, Bori egyre jobban megbarátkozott az új helyzettel, és főleg Marával. Mostanra – még ha nem is lettek a legjobb barátnők – békésen élnek egymás mellett a kifutóban.

Ha az erdőt járva árvának hitt őzgidát találunk, semmiképp ne nyúljunk hozzá, hagyjuk érintetlenül ott, hisz csak az anyját várja! Sajnos a kirándulók egy része tudatlanul árvának hiszi kis állatot, és meg akarja menteni. Megsimogatja, vagy legrosszabb esetben magával viszi, hogy felnevelje, nem is sejtvén, hogy ezzel végzetes hibát követ el! A fogságban a gidák ugyanis csak a legritkább esetben maradnak életben, a nagy stressz és az anyatej speciális összetevőinek hiánya miatt néhány hét vagy akár nap alatt elpusztulhatnak! A visszatérő anyaállat az idegen szagot megérezve már valóban sorsára hagyja gidáját!

Budakeszi Vadaspark suta 3Budakeszi Vadaspark suta 2

Forrás: Budakeszi Vadaspark

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*