fbpx

Különlegességek nyomában a FeHoVa-n

0

A FeHoVa második napján is töretlen lendülettel indultam a rendezvényre, még mindig magammal hordozva a kezdeti lelkesedést. Mindössze annyi volt a különbség az első naphoz képest, hogy a rendezvény térképe már emlékképekkel vésődött a fejembe. Így köszöntöttem reggel az ismerős standoknál álldogálókat, az idei rendezvényen megismert személyeket, akárcsak a régieket, azzal a lappangó reménnyel, hogy ezen a napon is újabb ismeretségekre teszek szert. Ez mindig különösen érdekes egy fiatal vadászlélek számára, mint esetemben, főként ha vadászéletének még csak valahol az elején tart. Az eddig szunnyadozó szenvedély az utóbbi években tört elő, s az „elpazarolt” éveket soha nem tapasztalt igyekezettel próbálom pótolni. Nemcsak ismerősöket, hanem tudást, impulzusokat, élményeket.

Az elmúlt években megannyi számomra kedves vadászszokással, hagyománnyal találkoztam, amelyek szerint sétáimat alakítottam a FeHoVa-n. Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik: egy kicsit minden érdekel, sok minden pedig nagyon, a vadkacsától a vaddisznóig, a puskaportól a csalsípokig. Ha már a csalsípokat említettem: a Devana standjánál többször is megfordultam, érdeklődtem, s a korábban vásárolt vadhívóra gondolva igyekeztem fontolni a vásárlást. A nagy választék mindig kísértésbe viszi az érdeklődőt, ezen a rendezvényen pedig sokszor érezhetjük ezt. Hogy egy másikról számoljak be: a könyvek. A vadászkönyvek.hu antikvár darabjai előtt is elidőztem, elsősorban régi Bársony István köteteket kerestem. Ahogy azt már teszem egy ideje, nemcsak az emlékév felbuzdulásán, hanem a Bársony István Fotóklub tagjaként, a vadászirodalom kedvelőjeként. Úgy gondolom, írásait a saját kezemben tartva igazán érdemes megismerni, és nem a képernyőn keresztül. Ezt követően a tervem egy vadásztőr kiválasztása, illetve beszerzése volt. A végül megvásárolt darab leginkább a „tőröcske” nevet viseli: sikerült a kiállítás legkisebb kését megtalálnom, a teljes hossza nem éri el a kilenc centimétert. Valójában tökéletesen megfelel annak, aminek elképzeltem, ami kis helyen is elfér, praktikus és talán egy kicsit nőies is. Annyi biztos, hogy a széleskörű választékból egy szó szerint kicsi különlegességet akartam magamnak, ami bármikor jól jöhet és kedves emlékeket idéz az év legnagyobb vadászati rendezvényéről.

Szintén a különlegeset kerestem a trófeakiállításon is, az egyedi történeteket. Így jegyezném meg azt az összeakadt muflon kos-, illetve dámbika párt, amelyek elejtését sajnálatos történések előzték meg. A két kosra nagyvad társas vadászaton találtak rá a hajtók, össze voltak gabalyodva. Egyikük addigra már elpusztult, a másik pedig teljesen kimerült állapotban szenvedett. A dám párossal kicsit más volt a helyzet, őket a hivatásos vadász területellenőrzés közben figyelte meg. Azt jól látta, hogy a lapátok összeakadtak, s hogy egyikük teljesen erőtlen volt. Közelebbről azonban kiderült, hogy az agancsok összeakadását katonai világítórakéta drótból készült ejtőernyőzsinór okozta, szétválasztásukra semmi esélyt nem ítélt meg. Őket a zsinórral együtt lehet megtekinteni a kiállításon.

Sorolhatnám még végtelenségig a pénteki nap élményeit, ám inkább azt javaslom, hogy – akár a fenti ízelítő segítségével – kalandozzák végig a rendezvény hátralévő napjait. Ha medvekolbász már nem is maradt, számos más érdekességet nyújthat a hétvége!

Írta: Fülöp Zita

Fotók: Turóczi Anett, Fülöp Zita

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*