fbpx

Világrekord!

0

Régóta járok ki a FeHoVa-ra, és tudom, hogy a szombat mindig a legtöbb látogatót vonzó nap. Nem volt ez máshogy idén sem. Reggel korán kiértem, de már jóval kilenc előtt látszott, hogy sokan lesznek… A kapuknál hosszú, kígyózó sorok alakultak ki. A napsütéses, kora tavaszi időjárás valószínűleg szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy ennyi érdeklődő várt a kapuknál a bebocsátásra.

10 órára már mozdulni sem lehetett a HUNGEXPO „A”-pavilonjában. Kicsiknek és nagyoknak, vadászoknak és nem vadászoknak egyaránt nyújtott újdonságokat a vásár, a már megszokott dolgok mellett. Amikor 11-órakor felharsantak a vadászkürtök, hangjuk mindenkit (köztük engem is) a vadász színpad felé vonzott. A kürtösök egy hamisítatlan fesztivállal örvendeztették meg a nagyérdeműt. Jó volt hallgatni a majd félszáz kürtöt, amelyek a bemutató végén együtt is megszólaltak. Délben a frissensültek és kolbászok illata, vagy a legszebb vásári portéka se tartotta távol a hallgatóságot, a II. Ifjúsági Vadászkürtös Versenytől, amelyen Agyaki Gábor vezetése mellett a fiatal „fúvósok” megmutathatták, mit is tudnak, és hogy megnyugodhatunk, mert biztosítva van a minőségi vadászkürtös utánpótlás. Nagy örömmel láttam a Bársony István Gyermekrajzpályázat díjátadójára összesereglett fiatalokat is és ugyancsak szívmelengető pillanat volt, amikor a Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klubjának elnöke, Bán Beatrix átnyújtotta az Érdi Habilitációs Központ vezetőjének a jótékonysági báljukon összegyűjtött támogatást. Úgy gondolom, a vadászkürttel közösen ezek a kezdeményezések tehetik a vadászatot még inkább elfogadottabbá.

Ezután a porondot más jellegű kürtök mesterei vették birtokukba, következett ugyanis a Fehova Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Verseny, magyar és szlovák versenyzők közreműködésével. Nem kevesebb, mint 18 „bika” mérkőzött meg egymással és büszkén mondhatom, a hazai csapat most sem szerepelt rosszul. Végül, de nem utolsó sorban, aki elég türelmes volt, egy fantasztikus solymász bemutatóval zárhatta a színpadi kitérőjét.

Nem csak a színpadon volt azonban látnivaló, hanem a Vadászlap háza táján is. Délután az SCI mesterbírálója, Boros Zoltán a standunknál bírálta a nagykónyi dámbika agancsát, s az eseményt a Baranya Vadászkürt Együttes ifjú tagjainak szignáljai tették még ünnepélyesebbé. A mérés eredményeként a trófea 365 pontot kapott, ami azt jelenti, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően az SCI világranglista első helyére és a CIC világranglista 6. helyére került a nem mindennapi dámlapát. Az elejtő öröme és a közönség, illetve jómagam irigykedő pillantásai érthetőek voltak egy ilyen ritka trófea láttán…

Újdonságokban sem volt hiány. A vadászat minden területén jelentek meg „friss” termékek. A fegyverek, az autók szerelmesei sem maradtak hoppon, s a kultúrát keresők sem jöttek ki hiába, hiszen több film és könyv is az idei Fehován debütált. A trófeakiállítás természetesen ezúttal maradhatott el, ráadásul az aranyérmes bikák, illetőleg a rendellenes bakok mellet igazi ritkaságként egy összeakadt dám és egy muflonpreparátumot is láthattunk.

Aki még nem volt kint a Budapesti Vásárközpontban, annak melegen ajánlom, mert látni fogja: van még új a nap alatt!

Írta: Zachán Viktor

Képek: Turóczi Anett, Fülöp Zita, Kókai Márton

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*