fbpx

Pilis a bennfentesek szemével

0

A Pilisi Parkerdő Zrt. első alkalommal hirdetett meg munkatársai között fotópályázatot, a nagy számban beérkezett pályaművek legjobbjait a nagyérdemű most kiállítás keretei között nézheti meg. A tárlat eddig soha nem látott fénytörésben tárja az érdeklődők elé a varázslatos pilisi tájat, így bárki bepillantást nyerhet egy kívülállók számára láthatatlan világba.
Az erdő az erdész mindennapi teendői mellett rengeteg látnivalót és megörökítésre érdemes pillanatot tartogat. Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója tavaly májusban úgy gondolta, hogy ezeket az elillanó momentumokat épp az erdészetek dolgozói tudnák leginkább megörökíteni az utókornak, a szélesebb közönségnek, az erdőjáróknak, kirándulóknak, és mindazoknak, akik kíváncsiak a Parkerdő változatos tevékenységére, a kezelésében lévő erdőkre. Ha ezek az egyszeri, a Pilis időtálló karakterét és szépségét bemutató és konzerváló helyzetképek nem vesznének el.

A fotópályázat két kategóriában lett meghirdetve: „Szakmai” kategória a mindennapos erdészeti munkálatok bemutatására (erdőművelés, erdőhasználat, vadászat, közjóléti tevékenység stb.), és „Élet az erdőben” kategória, ami a Parkerdő sokszínűségét hivatott ábrázolni (például: élővilág, ember és erdő, sport az erdőben, erdei emlékhelyek, természeti gazdagság, közjóléti funkciók). Időbeli kritérium nem volt, hacsak az nem, hogy minden évszakból várnak fényképeket, hiszen így mutatható be igazán és méltón a Pilis rengeteg arca.

A fotópályázatra aztán nem kevesebb, mint 619 fénykép érkezett, amelyekből az öttagú, Szekeres János és Vajda Bertalan természetfotósok által vezetett zsűri válogatta össze a Budapesti Erdészet konferenciatermében kiállításra került 33-at.

A fotópályázat nyertesei:

1. helyezett: Úgy rúglak (Lampert Zsolt műszaki vezető, Budakeszi Erdészet)
2. helyezett: Behálózva (Szentpéteri Sándor pályázati és erdőtervezési főelőadó, Központ)
3. helyezett: Veresbe burkolózva (Békefi Andrásné erdei iskola vezető, Madas László Erdészeti Erdei Iskola, Visegrádi Erdészet)

További fotók megtekinthetőek a Pilisi Parkerdő Zrt. honlapján

Különdíjasok:

Magasra értékelt fotó: Testvérharc (Dankó Sándor kerületvezető erdész, Bajnai Erdészet)

Különdíjasok: “Földobban két nagy ló” (Sunyálné Csizmadia Andrea parkkezelési előadó, Központ), Szemétszörny színre lép (Erdei Iskola, Visegrádi Erdészet), Mint a mesében (Lampert Zsolt műszaki vezető, Budakeszi Erdészet), Töklámpás (Panyor Diána erdész, Valkói Erdészet), Erdei mise (Borbély Tamás, kerületvezető erdész, Pilismaróti Erdészet)

A kiállítás a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének konferenciatermében (1021 Budapest, Budakeszi út 91.) hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:00, pénteken pedig 8:00 és 14:00 óra között tekinthető meg.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*