fbpx

Ne parkoljunk az erdészeti utakat lezáró sorompók elé!

A turistaszezon kezdetével egyre többen keresik fel gépkocsival az erdőt és sokan közülük igyekeznek minél közelebb jutni a kiszemelt kiránduló célponthoz.

Főleg hétvégén jellemző, hogy rengeteg autó próbál megállni a közutak és a turistautak találkozási pontjainál a frekventált kirándulóhelyeken – olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. közleményében.

A parkolásnál azonban ajánlatos a figyelem! Az erdészeknek még a hétvége során is be kell jutniuk az erdőbe, hogy elláthassák feladataikat. Különösen igaz ez most, a jégtörés utáni kármentesítés időszakában, amikor a legtöbb helyen hétvégén is dolgoznak a szakemberek. Adott esetben a mentőknek és a tűzoltóknak is szükséges bejutniuk az erdőbe, például kiránduló-, vagy motorbaleset, erdőtűz esetén. Sajnos volt már példa olyan esetre, amikor a balesetet szenvedett beteghez igyekvő mentőt a sorompó közvetlen közelében álló jármű tartóztatta fel.

Amennyire lehetséges, igyekezzünk tömegközlekedéssel megközelíteni az erdőt. Ha autóval érkezünk, törekedjünk már a lakott területek kijelölt parkolóhelyein letenni gépkocsinkat – fejeződik be a felhívás.

Forrás: forestpress.hu

Megosztás

További hírek

Észtországi medvetámadás – növekvő kockázat

Egy közelmúltbeli észtországi eset során egy kerékpárost támadott meg egy barna medve Väike-Maarja közelében. A sértett végül egy arra haladó...

Városba húzódó vad – egyre nagyobb kihívás

Magyarországon egyre több településen okoz problémát a belterületen megjelenő vadállomány. A vaddisznók, őzek és más fajok ma már nemcsak a...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések