fbpx

Jelentősen csökkent a falopások száma a medvék megjelenésével a Bükkben

0

Az utóbbi hónapokban folyamatos volt a medvék jelenléte, az állatok már telelni sem húzódnak vissza Szlovákiába. Az érintett területeken már több figyelmeztető táblát is kihelyeztek, a napokban pedig elkészültek a tájékoztató plakátok és lapok. Annyi biztos, minimum két barnamedve rója Észak-Magyarország erdeit.

A magyarnarancs.hu az ügyben több polgármesterrel, vadásszal és erdészeti szakemberrel beszélt, és ezek alapján úgy tűnik, hogy a rögzített, biztosan medvétől származó lábnyomok és a megfigyelések alapján a 2014-es évben egyebek közt Bárna, Etes, Istenmezeje és Erdőtelek környékén is voltak medvék. A jelek szerint akár több barnamedve is tartózkodhat a környéken, de legalább ketten biztosan vannak.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának  munkatársai a napokban készítették el azokat a tájékoztató lapokat és plakátokat, amelyeket a térségben fognak terjeszteni. Ezek segítségével akarják tájékoztatni a lakosságot a barnamedvék jelenlétéről, de olyan tanácsokat is felsorolnak, amelyek segítségével elkerülhető egy esetleges baleset.

A tanácsok szerint a futás, a kiabálás vagy a fára mászás csak agresszívvá teszi a medvét, ezért inkább óvatosan kezdjük hátrafelé menni. Jó taktika lehet, hogy némi étellel próbáljuk megváltani az életünket, ha viszont a medve már vészesen közel jött, akkor a legjobb, amit tehetünk, ha hasra fekszünk és a fejünket eltakarjuk a kezünkkel és mozdulatlanok maradunk.

Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési Osztályának zoológiai szakreferense elmondta, a közvetlen veszélyhelyzet hátterében szinte minden esetben valamilyen emberi ok áll, az állat úgy érzi, meg kell védenie a táplálékát vagy a kicsinyeit.

A környékbeli települések polgármesterei közül többen azt nyilatkozták, hogy ugyan komolyan kell venni a barnamedvék jelenlétét, de szerintük a médiában és a közösségi oldalakon megjelenő, kevésbé hiteles információk miatt a helyieknek nem sikerült valós képet kialakítani a helyzetről. Az egyik medvejárásban érintett település polgármestere elmondta, amióta kitették a medvék jelenlétére figyelmeztető táblákat, jelentősen csökkent a falopások száma a környékükön.

Forrás: erdo-mezo.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*