fbpx

Sopron nyerte a Roth Gyula Kupát

0

Idén a Tanulmányi Erdőgazdaság (továbbiakban TAEG Zrt.) és a NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium adott otthont a Roth Gyula Kupa döntőjének április 22. és 24. között Sopronban. Az elődöntőkből továbbjutott 15 versenyző és egyben Sopron, Barcs, Szeged, Szőcsénypuszta és Mátrafüred erdészeti technikumainak megmérettetése 23-án kezdődött a rendkívül összetett szakmai ismereteket igénylő gyakorlati versenyszámokkal. A TAEG Zrt. szakembergárdája biztosította a versenyszámok mintaszerű lebonyolítását és a pártatlan, szakmai felügyeletet.

A résztvevők rátermettségét talán a legjobban a határazonosítás tette próbára, ahol térkép és tájoló segítségével kellett négy határpontot megtalálni a Lővérek területén. Minden pont feladatot rejtett magában, ahol a pont környezetében jellemző társulást kellet meghatározni, vagy a záródást, a fő- és mellékfajok elegyarányát megbecsülni, mindezt időre.

A másik, szintén embert próbáló feladat a választékolás volt, amit szintén időre teljesítettek a versenyzők. Természetesen elvárás volt még a kellő pontossággal elvégzett körlapösszeg becslés, a gyérítésjelölés, valamint a motorfűrész biztonságos és precíz kezelése és karbantartása is.
A lövészet és a trófeasúly-, minőség- és távolságbecslés során bebizonyították a hallgatók, hogy a vadászat gyakorlati fogásai sem ismeretlenek számukra.

A példásan megrendezett és levezényelt gyakorlati, terepi feladatokat követően pénteken az elméleti tudáspróbáé volt a főszerep. A felismerés és a szóbeli beszámolók eredményei után alakult ki a végleges sorrend.

Összesített eredmény:

1. hely: Vid Viktor Gedeon (Sopron)
2. hely: Viserálek Martin (Sopron)
3. hely: Szalai Dániel (Sopron)
4. hely: Papp Márk (Sopron)
5. hely: Szabó Bence (Sopron)
6. hely: Hámori András (Sopron)
7. hely: Horváth Péter (Sopron)
8. hely: Viktor László (Sopron)
9. hely: Stófa Krisztián (Barcs)
10. hely: Rigó Mihály (Szeged)
11. hely: Mitykó Kornél (Szeged)
12. hely: Toth-Fonai György (Barcs)
13. hely: Szabados Máté László (Szőcsénypuszta)
14. hely: Gubicza Gábor (Sopron)
15. hely: Noszka Zoltán (Mátrafüred)

Versenyszámonkénti eredmények:

Írásbeli: Vid Viktor Gedeon
Határazonosítás: Gubicza Gábor
Gyérítés jelölés: Szabó Bence
Fakészlet meghatározás: Viktor László
Motorfűrész szerelés: Viserálek Martin
Választékolás és számbavétel: Viserálek Martin
Lövés kispuskával: Viktor László
Trófea minősítés és távolságbecslés: Viserálek Martin
Felismerés: Vid Viktor Gedeon
Szóbeli: Vid Viktor Gedeon

A verseny mindenkinek mást jelent(het). A diákoknak lehetőség a technikusi bizonyítvány megszerzésére, bizonyosságtétel a szakmai hozzáértésükről. Az iskoláknak presztízs és bizonyíték az oktatás színvonaláról. A szakmának pedig dicsőség és büszkeség, hiszen egy, a technikusi vizsgája előtt álló diák számot ad mindazon erdészeti, vadászati gyakorlati és elméleti ismeretekről, melyek bizony sok frissen végzett erdőmérnök hallgatót is megizzasztanának.

Forrás: erdo-mezo.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*