fbpx

Ízelítő májusi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei ötödik lapszámában ezúttal a hazai vadászati oktatás témakörét járjuk körül. Az újságot május 7-től keresse az újságosoknál.

A tartalomból:

Negyven év a katedrán

E havi lapszámunkban Prof. dr. Faragó Sándorral, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorával beszélgettünk a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A találkozás egyik apropója volt, hogy a professzor március 15-én, a vadgazdálkodás és a természetvédelem területén elért, nemzetközileg is jegyzett egyetemi oktatói munkája, kutatási eredményei és publikációs tevékenysége elismeréseképpen átvette a Magyar Éremrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést. Nemcsak az elismerésről, illetőleg – magától értetődően – az oktatásról faggattuk, hanem beszéltünk vele diákéveiről is; megtudtuk például, hogy mi volt az egyetemen a balek neve, vagy azt, hogy miként vált vadbiológus-kutatóvá.

A bársonyi intelmek szellemében

A vadászattal kapcsolatos oktatást körüljáró „Tudásszomj” című központi rovatunkból természetesen nem hagyhattuk ki a hazai vadászképzés egyik legpatinásabb intézményét, a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakiskolát, ahol „testközelből” szemléltük meg a diákok hétköznapi teendőit. Az intézmény mellett bemutatunk még egy fővadászt is, aki szabadidejében a festészetnek hódol, s akit ezzel a szenvedéllyel az ismert zalai vadőr, Rékasi Csaba „fertőzött” meg.

Majré helyett gyakorlás

Ellátogattunk a budaörsi Igaly József Lövészklub 2012-ben felújított lőterére, ahol a névadó lányával, Igaly Dianával beszélgettünk a hazai lőoktatás helyzetéről. Az olimpiai- és világbajnok sportlövő úgy gondolja, hogy nemcsak a kezdőknek, hanem a már gyakorló vadászoknak is szükségük van a megfelelő tréningre, hiszen gyakorolni nem az élő vadon kell…

Mit hozhat egy ország konyhájára a vadászat?

A címben feltett kérdést boncolgatja írásában Szabó Imre, aki először külföldi példák segítségével vezeti fel gondolatait a magyarországi gazdaság és a vadászat kapcsolatát illetően. Jó néhány érdekességet megemlít. Tudták például, hogy a honi vadászoknál lévő puskák értéke 20 milliárdos nagyságú, vagy azt, hogy évente 3-400 millió forintot költenek átlagban töltényvásárlásra?

V A K Á C I Ó !

Alig van hátra néhány hét és minden iskolában visszafordíthatatlanul beköszönt a nyári szünet. Sokan már eldöntötték, hogy merre töltik gyermekeik a nyári vakációt, ám akadnak néhányan, akik egyelőre még tanácstalanok. Azok számára, akik nem a vízpartok mellett, hanem sokkal inkább az erdők mélyén keresnek „menedéket”, bemutatjuk a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. kezelésében lévő Lengyel-Annafürdő Turisztikai és Természetismereti Központot és Erdészeti Erdei Iskolát.

Elkezdődött…

Azt a hétszázát! – kiáltott fel egyik kollégánk egy szorgos hétköznap délután, amikor a drótposta-fiókjában észrevette Ősze László 35 centiméteres szárhosszúságú és 25 centiméteres terpesztésű aganccsal rendelkező kapitális őzbakját. A nagyjából 700 grammosra saccolt trófea mellett bemutatunk egy igazi gyöngyszemet Csongrádból, néhány igazán erős bakot Szolnokról, egy aranyérmeset Kerekegyházáról, egy mutatós agancsot Apajról (képünkön), egy ötszáz fölöttit Csongrád megyéből, valamint az idei első bakot Kápolnásnyékről.

Öreg vadászbarátunk

A Lada Niva fogalom! Nem sokat változott az évtizedek során. Kockás és dobozos volt, mert alig törődtek a dizájnnal. Az újabb ráncfelvarráson átesett és a híres Moszkvai Autószalonon bemutatott Chevrolet Niva Concept a harcos elődnél szemrevalóbbak tűnik.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*