fbpx

Vadászati Kulturális Családi nap

2015. május 1-én a Budakeszi Vadasparkban egy családi nap keretében a látogatók testközelből ismerkedhettek meg a vadászattal, vadászokkal, a vadászat eszközeivel.

Az egész napos program a „Vadászírók és természetvédők arcképcsarnokánál” vette kezdetét, ahol a Vadászkamara kürt együttes „köszöntője” után, Dr. Csiák Gyula, a Bársony István Alapítvány elnöke, Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, és Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója közösen leplezték le a Bársony István emlékoszlopot, a máig is népszerű vadászíró a „Láp és a pagony dalnoka” születésének 160. évfordulója alkalmából.

A vadasparkba érkező gyerekek és szüleik a szokásos látványetetések és vezetett állatbemutatók mellett, egy „vadászati vetélkedőn” is részt vehettek, amely során, a solymászattal, hazai nagyvadfajaink trófeáival, kisragadozókkal, a vadhívás és a vadászat eszközeivel, híres vadászíróink munkásságával ismerkedhettek meg.

A jó időnek köszönhetően rengetegen látogattak ki Budakeszire, ahol a kisgyermekek és a szülők is érdeklődve hallgatták az előadásokat és játszva ismerkedtek meg a vadászattal, a vadászokkal.

Megosztás

További hírek

Ötszáz eurót ért a kézitáskában megbújó töltény

Valószínűleg legközelebb kétszer is át fogja nézni repülés előtt az összes poggyászát az a férfi, aki november 2-án vasárnap este...

Orvvadász rendőrkézen

Belsős füles alapján fogtak orvvadászt nemrég a szerencsi rendőrök – számol be a police.hu. A nyomozás adatai szerint egy vadásztársaság...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések