fbpx

Csak előre

1

Darázs ismét feljebb lépett egy létrafoknyit, túl van az első hajszás keresésén. Egy sebzett süldőhöz hívtak a hétvégén, ami előző este kapta sebét. Gyanús volt, hogy láblövésről van szó. Legalábbis a sebző úgy vélte, még egy darab csontot is talált.

Csak 11 óra felé jutottunk ki, már elég meleg volt, a talaj még a fák takarásában is porszáraz volt. Darázs kezdett keresni, Soma pedig hátul a sebzővel együtt kísért bennünket. Kevés kent vért találtunk néha, de semmi egyebet. Viszonylag simán – nagyjából 1000 méter vezetékmunkával – eljutottunk egy nyiladékig, ahol Darázs már nem nagyon találta a folytatást. Soma a nyiladékra kiérve egy erdőszéli bokor alá húzott, nem véletlenül. A ledőlt csipke-kökény sűrű alatt sebágyat találtam. Minimális vér volt benne. Onnan folytatva Darázs sok körözés után sem találta meg a kivezető csapát. Volt ott sok régi és friss disznóvacok, nem könnyű feladat. Az is szép volt tőle, hogy addig eljutott.

A már nagyon türelmetlenkedő Soma került előre. Bebújtunk vele a bokrok alá, és próbáltuk megtalálni a kiutat. Valahogy olyan érzésem volt, hogy ezt a vadat lehetetlen nem megtalálni. A kutyák lelkesek voltak, idő volt, még hullajtott agancsot is találtunk menet közben. Csupa jó jel.

Soma rutinosan kezdte végigvenni a váltókat. Sejtettem, hogy a süldő jól összejárta a helyet, mielőtt odébbállt. Egyre bővülő körben lefelé haladtunk és egy helyen a mögöttünk jövő sebző friss vért talált egy fűszálon. Újra bizakodni kezdtünk, de furcsa volt, hogy Soma nem jelezte a vért, pedig ott jöttünk el mi is. Aztán, amíg kicsit pihentünk és megitattam a két kutyát, fény derült a vér származására. Darázs pofáját valami tüske felszakította, csupa vér volt. Nyilván ő kente a fűre a vadász előtt haladva.

Vissza is mentünk a sebágyhoz és újra, még alaposabban kezdtünk nyomozni. Soma az összes váltót végigjárta néhány tíz méter hosszan. Aztán mikor leértünk egy völgybe, sarkon fordult és visszament egyenesen a rálövéshez. Nekem is épp ez járt már a fejemben.

Újra végigmentünk a csapán, a sebágyhoz közeledve aztán Soma igen sziszifuszi munkába kezdett. Centiről-centire szagolta végig a talajt, a behajló fűszálakat. Nem ment el a nyiladékig, hanem most bal kéz felé, vagyis a domboldalon fölfelé haladt. Ott is volt jó néhány váltó, de egyik sem volt számára meggyőző. .Aztán egy helyen ismét bebújtunk a bokrok közé és igen! Ott volt a leveleken egy kis száraz vér. Onnan már eléggé felgyorsultak a dolgok. Váltóról váltóra haladtunk egyre feljebb a domboldalon, mígnem egy bokor alá befordulva szembe találtuk magunkat az épp lábra kapó süldővel.

Egy pillanatig tétovázott a vad, hogy nekünk jöjjön-e vagy sem, de gondolom túl nagynak talált bennünket, így elugrott ellenkező irányba.

Somát azonnal utána engedtem, majd Darázst is leoldottam a vezetékről. Kisvártatva ugatták a süldőt. A puskát lekaptam a hátamról és a sebzőt hátra hagyva igyekeztem szél alá kerülni, ami a sűrű kökényben nem bizonyult egyszerűnek.

Végül csak akadt egy kis tisztás rész, ahol csak combig ért a kökény. Ott voltak a közepében. A két tacskó rettentő mód fogta, csipkedte a velük szembe szegülő disznót. Csak úgy hullámzott a kökény, de látni alig lehetett belőlük valamit. Különösképp a disznó nem akart a szemem elé kerülni, pedig csak néhány lépésre voltam tőlük.

Aztán a zűrzavart kihasználva egészen a kutyák mögé léptem és vártam a megfelelő alkalmat. A disznó egyik ijesztése olyan jól sikerült, hogy a két kutya a lábam mellett rebbent szét, s a vad máris szembe találta velem magát. Ahogy elfordult, a puskát előre nyújtva csővégről sikerült nyakon lőni, ami földhöz vágta. Majd végleg sikerült megváltani a szenvedéstől.

A bal hátsó lábán egy igen csúnya seb éktelenkedett, de a lövés horzsolta a jobb első lábát is. A mozgásán ennek ellenére semmi rendkívüli nem látszott.

Forrás: Utánkeresők Baráti Köre

Megosztás

A szerzőről

1 hozzászólás

  1. Brávó Dániel,Soma,Darázs!
    Úgy látom, annyira tuti szakma az utánkeresés,mint a pék, meg a sírásó.. 😉

Reagálj

*