fbpx

Új megyei Vadász-szövetség alakult!

Június 16-án az ország legkisebb megyéjének 17 vadászatra jogosultja, valamint vadászati, vadgazdálkodási tevékenységet folytató szervezete és egyesülete megalakította a Komárom-Esztergom megyei Vadászatra Jogosultak és Vadászok Szövetségét.

Az önszerveződés alapján létrejött megyei szövetség azt tűzte ki céljául, hogy a megyei Vadászkamarával szoros együttműködésben segítik tagjaikat a jövőben.

A vadászati törvény módosításával sok olyan feladatot kell majd megoldani, melyekhez szakavatott, elhivatott és a vadászok által is elfogadott képviselők kellenek.

A bírósági bejegyzést követően lesz még a többi megyei szervezetnek lehetősége csatlakozni az új Szövetséghez, mely egyúttal kéri felvételét az Országos Magyar Vadászati Védegyletbe is. Így lehetőségünk lesz országos szinten is képviselni megyénk vadászati szervezeteit, vadászait.

A Vadászkamarával való együttműködés biztosítéka az is egyben, hogy a vezetésben sok a személyi azonosság.

A képen balról jobbra Nagypál Zoltán fővadász, Lukáts Péter elnök,  Ruppert József elnökségi tag látható.
A képen balról jobbra, Nagypál Zoltán fővadász, Lukáts Péter elnök, Ruppert József elnökségi tag látható.

Elnök: Lukáts Péter, elnökségi tag Ruppert József, a fővadász Nagypál Zoltán.

Az Ellenőrző Bizottságot Homonnai József vezeti, tagjai Kis Balázs és Molnár Jenő.

A fegyelmi Bizottság elnöke Dr. Presser Zoltán, tagjai Beutl József és Papp János.

A megyei Szövetség alapító tagjai:

Aranykalász Vt; Bajnai Tölgyfalevél Vt; Bakonyszombathelyi FVK;

Bárányosi Vadászterület FK; Bársonyos-Kerékteleki FVK; Concó-menti Vt;

Csatkai FVK; Császári Gazdák FVK; Etei Kossuth Vt; Gyarmatpusztai TTE;

Magor VE; P-Jagd Kft; Somlyó és Vidéke Vt; Szákszendi Gazdák Társult VE;

Trivenator Kft; Vértesi Erdő Zrt; Vértessomló-Várgesztes VE.

 

Forrás: Lukáts Péter az OMVK KEM elnöke

Megosztás

További hírek

Észtországi medvetámadás – növekvő kockázat

Egy közelmúltbeli észtországi eset során egy kerékpárost támadott meg egy barna medve Väike-Maarja közelében. A sértett végül egy arra haladó...

Városba húzódó vad – egyre nagyobb kihívás

Magyarországon egyre több településen okoz problémát a belterületen megjelenő vadállomány. A vaddisznók, őzek és más fajok ma már nemcsak a...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések