fbpx

Ismét csapatokba álltak a túzokkakasok

0

Nyár közepén a túzokkakasok levetik díszes nászruhájukat, elkezdődik a vedlés időszaka. A nagy madarak ilyenkor csapatokba tömörülve rejtőzködnek a kukorica- vagy napraforgótáblákban.

Július elején a túzoktojók a fiókaneveléssel vagy sikertelen költés esetén a pótköltéssel vannak elfoglalva. A kakasok eközben jelentős külső változáson mennek át: nyakukról és testük egyes tájairól levetik násztollazatuk főbb elemeit. Színezetük ilyenkor nagyon hasonlít a tojókéhoz, csupán vastagabb nyakuk, nagyobb termetük és az összecsukott szárnyon is jól látható szürke, vastag szárnytükör alapján lehet meghatározni az ivarukat.

A vedlés során kicserélik a repülésben elsődleges szerepet játszó első- és másodrendű evezőtollakat is, emiatt gyengül a röpképességük. Éppen ezért ebben az időszakban a túzokok számára idegennek tűnő magas, zárt növénykultúrákban is szívesen tartózkodnak.

Dévaványa környékén – ahol a legtöbb túzok él – a vedlés időszakában akár 30-60 példányból álló csapatokkal is találkozhatunk a napraforgó táblákon vagy a kukoricában. Az egyéb kultúrák betakarítása miatt ilyenkor már leginkább csak ezeken az élőhelyeken tudnak biztonságosan elrejtőzni a ragadozók elől. A vedlés időszaka legalább másfél hónapig tart, ezalatt újra kinőnek díszes tollaik.

Forrás: Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*