fbpx

Szeptembertől lehet szavazni az Év Fájára

0

Szeptember 7. és október 18-a között idén 15 fa közül választják ki az Év Fáját, online szavazás útján. A versenyre májusban több mint 60 olyan fát neveztek szerte az országból, melyeknek története van. Ezek közül az Ökotárs szakmai zsűrije választott ki tizenötöt a döntőbe.

A döntőbe olyan fák kerülhettek, melyek története legjobban kifejezi a jelölő közösség elkötelezettségét a nevezett fa iránt.

Az Év Fája verseny nagy hagyományokkal bír hazánkban, idén hatodszorra szervezi meg az Ökotárs Alapítvány. Az alapítvány célja a versennyel az, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelem és a közösségek kapcsolatára. A versenybe bárki nevezhetett egyedi fát egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora és mérete nem fontos, előny volt azonban, ha őshonos, közterületen álló fát sikerült találni vagy a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódott.

A versenyben három díjat osztanak ki: az Év Fáját a közönség választja meg online szavazással, a “Hős Fa” címet a zsűri osztja ki, és ezen kívül még egy döntős fa kap különdíjat az Országos Erdészeti Egyesülettől. A “Hős Fa” címet egy olyan fa nyeri el melynek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Ez a fa már most a döntősök közt rejtőzik, de hogy melyik az, csak a szavazás után derül ki.

A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu oldalon található. A szavazás az Év Fája oldalon szeptember 7-én indul és október 18-ig nyilvános, de az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A szavazást október 18-án vasárnap éjfélkor zárja az Ökotárs, a végeredményt pedig a hivatalos díjátadó alkalmával teszi közzé.

A hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen a magyar fák minden évben jól szerepeltek, többször is második helyezést értünk el, kétszer pedig elsők lettünk.

 Az idei versenyben a következő 15 fára lehet szavazni:

– Balkányi mamut – másfél évszázad tanúja – Balkány

– A Mesefa – Ács

– Komlói öreg tölgy – Komló

– Az Év Fája egy óvodában – Békés

– A körbeépített győri vadgesztenyefa – Győr

– Az óriás makkfa – Böhönye

– Marosi Matuzsálem – Deszk

– Nyergesi vadkörtefa – Nyergesújfalu

– A kápolnai három hársak – Kápolna

– Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége – Bátaszék

– Kóspallagi Tűzoltófa – Kóspallag

– A hédervári Árpád-tölgy – Győrújbarát

– Igaz történet egy óriás fehér fűz kegyeleti jelkép szerepéről – Budapest

– Védett keleti platánfa – Tunyogmatolcs

– A somogysárdi Ginkgo Biloba – Somogysárd

További információ: Sólyom Éva, Ökotárs Alapítvány, +36 1 411 3500

Forrás: fataj.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*