fbpx

V. Székelyföldi Vadásznapok

1

Október 9. és 11. között a székelyudvarhelyi székhelyű „Nagyküküllő” Vadász és Horgász Sport Egyesület az idei, V. Székelyföldi Vadásznapok főszervezője, amelynek társszervezője Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. A háromnapos rendezvénysorozat Szejkefürdőn lesz, ahol a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációjának megalapításával kezdődik majd a rendezvénysorozat.

A Székelyföldi Vadásznapok célja a vadászat értékeinek, fontosságának és a vadász lét szépségeinek széles körben való népszerűsítése mellett az is, hogy eszmecserére, tartalmas szórakozásra is legyen lehetősége a szakmának.

Pénteken, október 9-én a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációjának megalapításával kezdődik a rendezvénysorozat, majd a meghívottak egy díszvacsorán vehetnek részt.

A szombati programok kilenc órakor kezdődnek, a Hubertus ünnepi szentmise után a fúvószenekar tart koncertet, majd szarvasbőgő verseny, vadászkutya bemutató és íjászbemutató színesíti a programot. 14 órakor a Fölszállott a Páva tehetségkutató verseny erdélyi fellépőinek egy részét láthatják az érdeklődők. 17 órától a Székely Góbék, majd 19 órától a Transylmania zenekar lép színpadra.

A szombat esti Vadászbálra 200- 300 személyt várnak, méghozzá vadhúsból készült ételekkel és hangszeres zenével

A rendezvény nyitott és ingyenes minden érdeklődő számára, a regisztráció kötelező.

A díszvacsorára illetve a vadászbálra a belépés meghívóval lehetséges.

szekelyfoldi_vadasznap

Forrás: erdo-mezo.hu

 

Megosztás

A szerzőről

1 hozzászólás

Reagálj

*