Majd két év utánajárás után (több mint 20 alkalom), idén szeptember 29-én sikerült terítékre hoznom első bikámat egy esti cserkelés során.
Már majdnem kezdett ránk sötétedni, amikor kísérőmmel, Kovács Péterrel észrevettünk egy 4 kilogramm körüli, villás bikát, amit úgy véltünk, hogy a megbeszélteknek megfelel, így elkezdtünk rácserkelni. Egy erdő, és egy fákkal, bokrokkal tarkított kaszáló találkozásánál álltunk meg lövésre készen. Vártuk. hogy kilépjen a bika, de ekkor a kaszálón meghallottunk egy másik – jó hangú – bőgő bikát. Meg is találtuk a kaszáló közepén a tehenei társaságában; agancsa azt a látszatott keltette, hogy hiányzik a szárak vége… Mire sikerült jól szemügyre vennünk, addigra az erdőből kilépett a korábban kiszemelt villás bika is. Az öreg, amint észrevette úgy elzavarta, hogy a villás bika újra eltűnt az erdőben.
Mivel takarásban volt, így loptunk egy kicsit a távolságból, ekkor kezdődtek az idegtépő várakozás percei. Peti odasúgta, hogy készüljek fel a lövésre, ha a bika kilép és tisztán látjuk, akkor rábőg, ha megáll lőjek. Így is történt, a bika kiért a takarásból, Peti rábőgött, de az ránk se hederített csak szépen komótosan ballagott tovább. Amint egy pillanatra megtorpant útjára engedtem a lövedéket. A találatot szépen jelezve egy 50 méteres halálvágta következett. Egy cigarettányi szünet után indultunk a bikához, hogy szemügyre vegyük. Mikor odaértünk és megláttuk, nemigen jutottunk szóhoz, de a látványról már meséljenek a képek.
Ládi Attila
A német vadászati statisztikák azt mutatják, hogy a gímszarvas elejtések száma egyes területeken csökken, ami komoly szakmai vitákat vált ki...
