fbpx

„Év végén” is rendületlenül dolgoznak

0

Pár nap van hátra a 2015/2016-os vadászati esztendőből, a vadászok egy része az április bakvadászatokig szögre akasztja a puskáját, a szerencsések csak a szalonkák érkezéséig, addig az utánkeresőknek még az utolsó napokban is bőven akad tenni, keresni valójuk.

Így például Klinkó Nándornak sem telt esemény nélkül az idény vége, egy sebzett vaddisznó után 590 méter vezetékmunka során jutottak el az áradó Tiszáig. Ezt követően csónakra szálltak, majd a másik parton még egy rövid 100 méteres keresés végén értek a dermedt kanhoz. Alacsonyan érte a golyó a hímvesszőt és a gyomor alját.

Nem unatkozott Pécsi Tamás és Cypó, akiket egy láblövött muflon koshoz riasztottak. A víz itt sem hiányozhatott, az utánkeresés közben lezúdult eső ellenére a sebzettet 2700 méter vezetékmunkával és 400 méter hajszával, 5 órával a rálövés után sikerült megkeríteni.

Végül, de nem utolsó sorban Horváth Dániel és Kéty, még az utolsó napokban is csak dolgoznak rendületlenül. A képen látható „muflon juhot, esti lesvadászaton sebezték, a 9,3×62 lövedék horzsolta a jobb mellső lábat, a szegyet, valamit a bal mellső láb felső ízületét. A muflon a lövésre lefeküdt, majd az elvonuló társaival együtt, mind a négy lábát használva odébb állt. Az erdő szélén már ismét lefeküdt, de a közeledő vadászokat látva elmenekült, közben több igen meredek és mély árkot is megmászott. A keresést az erdőszéltől kezdtük másnap reggel. A 700 méteres csapán vért nem találtunk, egy helyen láttam muflon nyomot a sárban. 500 métertől ütemes kutyaugatás ütötte meg a fülemet, ami folyamatosan egy helyből jött. Kéty éppen odavezetett. Egy kóbor kutya már megelőzött, egy helyben tartotta a beteg vadat. Amint megpillantott bennünket, azonnal kereket oldott. Gondolom rutinos vadorzó volt. A juh még felugrott, de hajszára már nem került sor, a meredek falú patakmederből nem tudott kijönni, mivel kibicsaklott az egyik lába. Gyanítom, hogy a kóbor kutya jól meghajszolta már előtte. Hamar véget vetettem a szenvedésének.”

12742472_978078085612389_6453334276633980097_n

Ezekből a történetekből látszik, hogy milyen nagy szükség van az utánkeresőkre és milyen sok munkájuk akad, még a véghajrá napjaiban is, ezért ne feledkezzünk meg róluk és áldozatos, az egész idényben végzett munkájukról. Így amikor a teríték mellett állunk, az ebek nyaklójába is tűzzünk egy darabot a töretünkből.

 Forrás: Utánkeresők Baráti Köre

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*