fbpx

Ízelítő szeptemberi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei kilencedik lapszámában ezúttal a gímszarvassal és a szarvasbőgéssel kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. Az újságot szeptember 1-től keresse az újságosoknál! Ha nem akar eddig várni, akkor pár perc alatt könnyen előfizethet az újságra (amely már augusztus 29-én a postaládájában várja majd), amennyiben ide kattint.

A tartalomból:

– Mikor vadásszunk szarvasra bőgésben? Reggel vagy estefelé? Mindkettő esetében vannak előnyök, illetve hátrányok. Ezekről Zilai János osztja meg olvasóinkkal több évtizedes gyakorlati tapasztalatain nyugvó gondolatait.

– A szarvas tarvad „selejtezéséről” sem szabad megfeledkezni! Ez a feladat sokkal nehezebb, mint a bikák sorsa felett dönteni, mert kevesebb észlelhető különbség látható köztük, főleg, ha megfigyelésükre a lövés leadásáig rövid időnk marad. A témáról bővebben Jung Jenő cikkében olvashatnak.

– Juhász Ferenc vadászmester már a tavalyi évfolyamban is megosztotta olvasóinkkal a bőgési időszakban írt vadásznaplóját. Olvasóink visszajelzése alapján ezt idén is megteszi a Magyar VADÁSZLAP szeptemberi lapszámában.

– Vadregényes szarvaskatlan. Egy sokat sejtető cím, amely a Mikóháza és Környéke Földtulajdonosi Közösségnél tett látogatásunkat leíró riporthoz tartozik. Pillantsanak bele a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei társaság gazdálkodásába.

– A bőgőkürt. Szabad vagy kell használni? Működik egyáltalán? Mikor, mivel, hogyan kell bőgni? Ezernyi nyitott kérdés a bőgőkürttel kapcsolatban, amelyre nehéz mindenki számára elfogadható választ adni, hiszen élőhelyenként más-más gyakorlatot igényel a „szarvashívás”, ráadásul ahány vadász, annyiféle praktika létezik. Németh Zoltán osztja meg tapasztalatait az olvasókkal.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*