fbpx

Esős idénykezdet

0

Egy hete tart a vadászati év „fő attrakciója” a gímbika vadászati idény, s mint álltalában a vérebeseknek is ilyenkor csörög a legsűrűbben a telefonja. Most lássunk pár érdekes utánkeresést az Utánkeresők Baráti Körének tolmácsolásában.

„Kora reggel lőttek rá a ferdén szemben álló bikára, a találatra kirúgott és púposítva tovább haladt. Még egy lövést leadtak, de az nem talált. Hallották törni a sűrűben, vártak kis ideig majd a keresésére indultak. Nem találták, ezért egy fiatal vérebbel is próbálkoztak, de ez sem vezetett eredményre. 12 óra után értünk a helyszínre, a szakadó eső nem könnyítette a munkánkat csak egy kicsike kenést találtunk a rálövéstől mintegy háromszáz méterre. Több mint egy kilométer után értük be a sebzett vadat, majd kilencszáz méter hajsza és az ötödik állításnál sikerült megadni a kegyelemlövést. Szemből a lapocka alját érte a találat, a mellüregbe nem hatolt be a 30-06 Geco TM lövedék.”

szloboda bika

– Szloboda István

„Mai napon 2 bika nyomán indultunk. Az első egy közel 2 km-es vezetékmunka után, a sebàgyban kapta a kegyelem lövést. Üres nyaklövés, 10 kg feletti trófea. A másodikat 800 méter vezetékmunka után dermedten találtuk. 2 helyen találtunk vért, alacsony haslövés, befelé vérzett, 7 kg körüli bika. A munkákat nehezítette az egész napos esőzés. Gratulálunk az elejtőknek, köszönjük a bizalmat! Köszi László Gábor, hogy egész nap segítettél és áztattad magad velem együtt!”

– Szutorcsik Dávid

 Forrás: Utánkeresők Baráti Köre

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*