fbpx

Az első bikánk

1

„Hétfőn reggel egy vasárnap esti bikasebzéshez érkeztünk. Annyit lehetett tudni, hogy a bika a találatot jelezte, vér van, de a nagy fiatalosban nem látták, merre ment. Meg is közelítettük a rálövés helyét, valóban volt egy kevés vér.

Betty elindult keresni, én a vezeték végén utána, na és persze egy 5 fős korona csak hogy egyszerűbb legyen. Nehezítette a munkánkat az, hogy egy péntek este megsebzett bikának a nyomán ment a mostani sebzett is. Végig ott volt a vérebes kolléga jelölése, néha fejvakarást is okozott a dolog, hogy ez most régi vér csak felázott a harmattól vagy annak a bikának a vére, amit mi keresünk. Szerencsére a bikánk lejött a pénteki sebzett nyomáról, így kicsit magabiztosabban mentünk előre. Vér csak olyan 150 méterenként volt és az se sok, de legalább tudtuk, hogy jó helyen járunk. A rálövéstől 600 méterre találtunk még egy esti sebágyat. Mindenhol bikaszag, illetve friss nyom. Mellettünk 2 bika is bőgött: a nagy kérdés, hogy a mi bikánk az egyik, amelyik bőg? Ki tudja? – gondoltam magamban.

A koronát megállítottam, mert beértünk egy jó kis sűrűbe, ahol látni lehetett, hogy nem fog a bika kilátszódni, rögtön találtam is egy sebágyat és amikor jobban szemügyre vettem gyanús volt, hogy ez friss, így el is engedtem Bettyt, majd hallgatóztam. A kutya irányából hallottam agancs kocogást, de ugatást semmit. Reménykedtem, hogy nem akad össze egy másik bikával, amikor egyszer csak hallom, hogy egy helyben ugat. Lopakodok – próbáltam minél halkabban – láttam a testét de a trófeát nem. A kísérő elmondása szerint mind a 2 oldalt nagy hármas korona volt, nem kéne egy egészséges bikát terítékre hozni! Amikor egy kicsit közelebb értem – na talán most látni fogom – a bika megindult!

Óóó gondoltam, ennek lehet, hogy semmi baja, na mindegy, gyerünk utánuk. A kutyát már alig hallom, de már legalább megállította. Lopakodok megint csak, ez az, már látom a testet megint és végre a trófeát is, és látom, hogy a bal mellső lába vérzik és pihenteti; Te vagy az! – és kaptam is fel a puskát és két lövéssel le is „gallyaztam” magam előtt mindent…

Szerencsére a bika már nagyon beteg volt, és nem akart belemenni a vízmosásba, ami előttünk volt. Kicsit kifújtam magam, újra megcéloztam, most már jól láttam a nyakát és megváltottam a szenvedéstől. Nagy volt az öröm, nagy a boldogság: megvan az első bikánk. A bal mellső lába volt magasan ellőve. Akkor még fel se fogtam, mi vár még ránk, hiszen a lövésemre belecsúszott a vízmosásba, ahonnét nem 2 percig tartott, hogy kivarázsoljuk. De ez már nem számított. 1000 méter vezetékmunkával és 600 méter hajszával fejeztük be a munkát. (A kaliber: 7mm Rem. Magnum volt.)

Tisztelet a vadnak!”

Forrás: Utánkeresők Baráti Köre/ Varga Róbert

Megosztás

A szerzőről

1 hozzászólás

  1. “S ha már megsebezte, keresse meg keresse addig míg meg nem találja,míg bele nem kopik a talpa, míg bele nem törik a dereka.
    Ha pedig akkor sem találja – inkább haza se jöjjön. Mert sebzett vad elvesztése, a döggé lövés gyalázata minden vadászvétségen túltesz.”

    gróf Széchenyi Zsigmond

Reagálj

*