fbpx

Utánkereső Nyílt Nap – Bárna 2017

0

Kedves utánkeresés iránt érdeklődők! Április 22-én találkozzunk ismét Bárnán, a Bárna-Vad Kft. vadászházánál. Régi ismerősként köszönthetjük most már egymást házigazdáinkkal: Zsókával és Danival, akik újra helyet adnak rendezvényünknek és gondoskodnak vendégeinkről. Kérjük, hogy mindenki időben érkezzen, hogy a 07:00 órától működő regisztrációs asztalnál mielőbb be tudjon jelentkezni. Ne feledje senki, hogy a négylábúak belépéséhez érvényes oltási könyv szükséges! A megnyitót ez évben is 8:00 órára tervezzük, melyet a baráti vércsapaversenyünk követ. A vércsapa VAV vizsga szabályai lesznek érvényesek, de a verseny azért nem „vérre megy” majd. Eközben gyakorlási lehetőséget is biztosítunk a többi résztvevőnek. Akinek ilyen igénye van, az kérjük jelezze előre, hogy a hozzávalókat és a segítséget biztosítani tudjuk majd.

Az ebédet Ternyák Sándor séf készíti számunkra. Dámborjúból készül majd a tartalmas vadragu leves, mely után lekváros buktát fogyaszthatnak vendégeink. Az elmúlt években nagy sikere volt az utánkereséshez kötődő elméleti és gyakorlati bemutatóinknak és tesztünknek, melyen a bátrabb vállalkozók értékes díjakért cserébe tehették próbára tudásukat. Idén is lesz erre mód és lehetőség, a díjakról pedig nagyvonalú támogatóink gondoskodnak majd.

Magyarországon még kevésbé ismert vérebfajta az alpesi tacskókopó, pedig egyre többen használják például a sebzett vad követésére is. Vendégeink lesznek és bemutatják ezt a fajtát, valamint fiatal egyesületüket a Magyar Tacskókopó klub tagjai. Őket követően két érdekes előadáson vehetünk részt. Szabó Ádám, a Bükki Nemzeti Park munkatársa, aki egyben a Magyar Vérebegylet Heves és BAZ megyei körzetfelelőse is, a visszatelepült nagyragadozóinkról, elsősorban a farkasról fog nekünk előadást tartani. Őt követi majd Ujhelyi Tamás „A vadászkutya” magazintól, aki évek óta tanulmányozza a kutya illetve a kutyafélék szaglását, számos érdekes előadást láthattunk már tőle az elmúlt években. Ezúttal „A ragadozó és zsákmányállat kapcsolata a szagláson keresztül” lesz a téma, ami szorosan kötődik például a farkashoz is. Az Északi-Középhegységben utánkeresők számára különösen aktuális lehet ez, hiszen a sebzett vadat keresve akár az is megeshet most már, hogy farkas nyomaival találkozik az ember.

A délután folyamán utánkereső felszerelés, ruha és fegyver kiállítás, valamint vadászkönyv vásár is lesz. Programjaink végeztével kihirdetjük a vércsapaverseny eredményét, aztán ismét a séf vár bennünket. Ezúttal a következő ételeket ajánlotta nekünk:

Vacsora:

– filézett fácánleves

– vaddisznó sült eperzselével és burgonyafánkkal vagy

– paradicsommal, parmezánnal töltött pulykamell vegyes körettel

– a desszert császármorzsa

Az este hátralévő része az élménybeszámolóké lesz, e mellé tervezünk fotó és videó vetítést is. Bátran hozhatnak saját képeket és filmeket a résztvevő vendégeink is!

A rendezvény időpontja: 2017.04.22. szombat. Jelentkezési határidő április 15.

Helyszín: Bárna-Vad Kft vadászháza, 3126 Bárna, Vadaskert dűlő 19/5

Vonalas telefon: +36-32/405-219 (térerő nincs)

GPS koordináták: 48.085741 – 19.950655

Web: www.barnavad.hu

Program:

– 07:00 – 08:00 Regisztráció

– 08:00 – 08:30 Megnyitó

– 08:30 – 11:30 Baráti vércsapa “verseny”. Gyakorlási lehetőség mesterséges csapákon.

– 12:00 – 13:00 Ebéd

– 13:00 – 14:30 Bemutató és vetélkedő az utánkereséssel ismerkedőknek

– 14:30 – 15:30 Bemutatkozik a Magyar Tacskókopó Klub

– 15:30 – 16:30 Visszatelepült nagyragadozóink – Szabó Ádám (Bükki NP) előadása

– 16:30 – 17:30 A ragadozó és zsákmányállat kapcsolata a szagláson keresztül – Ujhelyi Tamás előadása

– 18:00 – 18:30 Eredményhirdetés

– 18:30 – 19:30 Vacsora

Részvételi díj: ebéddel, vacsorával 8 000 Ft/fő

Szállás reggelivel: 5 500 Ft/fő

Vércsapaverseny nevezési díj: 2 000 Ft/kutya

(a versenyre csak korlátozott számban tudunk jelentkezést elfogadni)

Információ: info@utankeresok.hu

Jelentkezés: Horváth Dániel – telefon: +36-30/30-99-777

Támogatók:

– OMVK HEVES MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE

– OMVK NÓGRÁD MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE

– OMVK BAZ MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE

– BÁRNA-VAD KFT

– INTER-MIX KFT

– WEIGL VADÁSZBOLT

– GEMENC VADÁSZBOLT

– DOMOKOS VADÁSZBOLT

– KODEKO KFT

– VADÁSZUTAK KFT

– MAGYAR VADÁSZLAP

– SÁRI BORHÁZ

– BREZNYICZKY LÁSZLÓ

– WORKDOG KFT

– PETROV ZRT

– BODROG VT

– ZÉG Kft

– SZLOBODA ISTVÁN SZÍJGYÁRTÓ NYERGES

– A VADÁSZKUTYA MAGAZIN

Lehetséges odavezető útvonalak:

– Budapest felől – M3 – Hatvan – 21 Főút – Bátonyterenye – 23 Főút – Kisterenye – Rákóczibánya – Mátraszele – Bárna

– Eger felől – 23 Főút – Pétervására – 23 Főút – Mátraterenye – Homokterenye – Mátraszele – Bárna

– Salgótarján felől – 21 Főút – Zagyvapálfalva – Vizslás – Kazár – Mátraszele – Bárna

Bárnát elérve a Felszabadulás útról a második utcánál kell jobbra fordulni. A Tó utca egészen a Bárna-Vad Kft vadászházáig vezet.

Forrás: utankeresok.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*