fbpx

Elstartolt a galgamácsai világbajnokság

0

A Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő galgamácsai lőtér, illetőleg a festői panorámával rendelkező környező erdők adnak otthont július 6. és 9. között a FITASC Korongvadász Világbajnokságnak. A megmérettetésen 38 országból körülbelül ezren ragadnak puskát a négy versenynap alatt. Az indulók – akik között számos erdőgazdaságnál dolgozó erdész is található – 8 vonalon, ezeken belül pedig 32 lőállásban nézhetnek szembe a korongokkal, összesen 200 darabbal. Július 5-én, a világbajnokság megnyitóján többek között dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök helyettes is köszöntötte a megjelenteket. Beszédében Magyarország kormányának nevében üdvözölte a verseny résztvevőit, egyúttal szólt a 2021-es Vadászati Világkiállításról is, amelynek fontos kísérőeseményei lehetnek a különféle lövészeti megmérettetések.

 

 

Forrás: VL

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*