fbpx

Ízek, borok, hangulatok

0

A Balaton mellett ismeretlen az unalom fogalma, de néha jól esik megtörni a fürdőzés és „lángoshegyek” végtelen körforgását. Erre nyújtott remek alkalmat a Balatonakarattyán megrendezett „Ízek, Borok, Hangulatok” elnevezésű, színvonalas rendezvény. Az családi nap ízeiről a kreatív főzőverseny lelkes csapatai gondoskodtak, akik a klasszikus marhapörkölttől kezdve az újhullámos „Akarattya Burgerig”, számos finomsággal várták a nagyérdeműt. Aki esetleg éhes maradt ebben a forgatagban, az még mindig beállhatott Vári Dávidnak, a Magyar VADÁSZLAP kreatív séfjének asztalához, és megkóstolhatta az általa készített grillezett vad-gyroszt, roppanós kenyérlepénnyel. A sok nyalánkság után nem kellett messzire szaladni, mert a borrendek által kínált borokkal, illetve a Kősziklás Borászat nedűivel rögtön tudtuk csillapítani a szomjunk. A fantasztikus gasztronómiai élményeket a színpad változatos programjai koronázták meg, ahol a többi között a Kalló Gipsy Band és a Gauditorium is tiszteletét tette. Jól jellemzi a rendezvény sikerét, hogy a zord idő ellenére is szép számú közönség gyűlt össze ezen a napon.

IMG_9859

Forrás: VL

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*