fbpx

Kaszó Kupa 2018

0

Az utánkeresők népes tábora ismét Kaszópusztán töltötte a február 10-i hétvégét. A 28. Főversenyen ebben az esztendőben nyolc kutya vett részt, de a programban tenyészszemle is szerepelt. Emellett szombat estére a Magyar Véreb Egylet tagjai számára a programban beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlés is ki volt írva, mely rendben lezajlott. Az elnöki posztra ismételten dr. Buzgó Józsefnek szavaztak bizalmat, a titkár Onofer Attila maradt. Az elkövetkező négyéves ciklusban a tenyésztési vezető Pukánszki Zoltán, a rendezvényfelelős Egle Zoltán, míg a gazdasági vezető Takács Árpád lesz. Maga a verseny az egész dunántúli régióból bejelentett sebzéseknél zajlott. Volt olyan vezető, akit Pécs mellé szólított a munka, míg akadt, akinek Zalában, Szentpéterföldén kellett bizonyítania. A vérebek és vezetőik ismét bizonyítottak, s a pénteki és szombati tizenhárom spontán sebzésből tíz vadat sikeresen terítékre hoztak. Igencsak terjedelmes korona kísérte azt a versenyzőt, aki később, az ünnepélyes záróünnepségen a magasba emelhette a hőn áhított Kaszó Kupát. Pál János, a KEFAG Zrt. hivatásos vadásza és bajor hegyi vérebe 2100 méteres vezetékmunkát és majdnem ugyanilyen hosszú, 2400 méteres hajszát követően érte utol a beteg gímborjút.

Eredmények

  • Pál János – Blood Hann Bay Emily, bajor hegyi véreb szuka
  • Juhász Attila – Szászvölgyi Athos, bajor hegyi véreb kan
  • Szigeti János – Ricska Erdei Alíz, hannoveri véreb szuka

Forrás: Agyaki Gábor/ Magyar VADÁSZLAP

IMG_6816

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*