fbpx

A vadgazdálkodási alap pályázatainak bírálatáról

0

Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi felhívására benyújtott pályázatok formai szempontok szerint történő befogadásáról már korábban beszámoltunk, mint ahogy arról is, hogy az Országos Küldöttközgyűlés 2017. decemberi döntése értelmében az Országos Vadgazdálkodási Alap 2018–ban 500 millió forint erejéig támogatja a vadászatra jogosultak fejlesztéseit.

 

A szakmai feltételek alapján történő bírálat két lépcsőben folyt, elsőként – december folyamán – a megyei Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságok, azt követően, januárban pedig az országos véleményezte a pályázatokat.

Az országos bizottság elé 1042 darab elemi pályázat került, a bírálatokat az alábbi szempontok alapján végezte el:

illeszkedik-e a pályázati célterülethez a megfogalmazott beavatkozás/beruházás; megfelel-e a pályázat a célterületekhez megfogalmazott feltételeknek;

arányosak-e a pályázatban meghatározott összegek a tervezett beruházásokhoz;

az eszközbeszerzések közvetlenül szolgálják-e a pályázati célt?

A Bizottság a felállított szempontrendszer alapján 103 pályázatot utasított el, 206 326 000 forint értékben. A konzorciumi formában beadott pályázatok és elbírált pályázatok száma 25, amiből 10 pályázatot javasolt elutasításra.

Az Országos Vadgazdálkodási Alap megfogalmazott céljait szem előtt tartva a bizottság 645 pályázatot minősített támogathatónak, összesen 583 079 000 forint összegben.

Az országos szakmai testület javaslatot terjesztett be az OMVK elnöksége részére, amely 2018. január 29-ei ülésén ezt megvitatta, és a 2/2018. számú határozatában elfogadta, egyben döntött arról, hogy a rendelkezésre álló forrást elsősorban a vadásztársaságok által benyújtott pályázatok finanszírozására fordítja. Ennek teljesíthetősége érdekében az állami erdőgazdaságok, a nemzeti park igazgatóságok és az egyéb gazdasági társaságok pályázatait tartalék listára helyezte. Ez utóbbiak alól kivételt képeznek azok a konzorciumok, melyekben vadásztársaságok is részt vesznek tagként.

A pályázatok adatai
(pdf fájlok, kattintson a megnyitáshoz/letöltéshez!)

Támogatott pályázatok

Tartaléklistára helyezett pályázatok

Elutasított pályázatok

Forrás: omvk.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*