fbpx

Nehezített Vércsapa Verseny és XII. Varsány Vándorkupa

0

A Magyarországi Erdélyi Kopó Klub március 11-én rendezte meg az immár hagyományos Nehezített Vércsapa Versenyét, azon belül az erdélyi kopóknak kiírt XII. Varsány vándorkupát. A versenynek ezúttal a Somogy megyei Kardosfa (a SEFAG Zrt. Nyugat-Zselic Vadászterülete) adott otthont.

A kiváló adottságokon túl, festői környezet és szerencsére, az időjárás kegyeinek köszönhetően, kiváló idő fogadta a versenyzőket és az érdeklődő kilátogatókat.

A verseny úgynevezett. nyílt kategóriás volt (V., VI., VII., VIII. fajtacsoportok számára). Végül 5 erdélyi kopó és 7 egyéb fajtájú kutyát neveztek.

Erdélyi kopók mellett az idén osztrák kopó, lengyel vadászkutya (3), alpok táji tacskókopó, hannoveri véreb, bajor hegyi véreb, nyugat szibériai lajka, rövid szőrű német vizsla fajták képviseltették magukat. Köszönjük a Lengyelországból érkező barátainknak, hogy vállalták a hosszú utat, és nemzetközi szintre emelték a versenyt, mint később kiderült nem jöttek hiába.

A néhány napja még összefüggő hóréteggel borított kora tavaszi erdőben az előző nap fektetett mesterséges csapákat az éjszaka folyamán rengeteg friss vadnyom keresztezte, amely körülmények jelentősen feladták a leckét a kutyáknak és vezetőiknek egyaránt.

A résztvevőknek gratulálunk az eredményekhez, a visszajelzések alapján egy kiváló hangulatú versenyt zárhattunk Kardosfán. Köszönet illeti a versenyen végig kifogástalan bíráskodást, Halász Tibor fővadász és a SEFAG Zrt. Nyugat-Zselic vadászterület személyzetének odaadó és lelkes segítségét. Köszönjük a szponzori felajánlásokat a tápforgalmazó HUSSE Somogynak, Varga Csaba vadászírónak és a STIER villányi pincészetnek.

Vezetőbíró: Tatai Sándor

Bírók: Csikvári Mónika, Füzesiné Szegvári Zsuzsanna, Füzesi Tamás, Gyergyói József, Nyul András, Péter Viktória. A junior kört Petz Ágnes és Kovács Attila bírálta.

Nehezített Vércsapa Verseny eredmények:

  1. Gaja z Beskidzkiej Ostoi (bajorhegyi véreb) – Edward Haldysz, 60 pont, I/A díj, CACT
  2. Aron vom Lászlo (osztrák kopó) – László Attila, 51 pont, I/B díj, Res.CACT
  3. Stikli (alpok-táji tacskókopó) – Szloboda István, 52 pont II/A díj
  4. Joszko Psia Awangarda (gonczy polski) – Marek Kalka, 45 pont, II/B díj
  5. Mandulaházi Gomba „Kondás” (erdélyi kopó) – László Ajtony, 44 pont, II/C díj
  6. Malomközi Ilex (rövidszőrű német vizsla) – dr. Horváth Éva, 33 pont, III/A díj
  7. Kara-Kitaj O-Ya (nyugat-szibériai lajka) – Jancsó Julianna, 26 pont
  8. Ar Z Beskidzkiego Matecznika (gonczy polski) – Ploskonka Jaroslaw, 22 pont

A többi versenyző nem tudta eredményesen befejezni a csapa kidolgozását.

Boros Menti-Vadász Csöpi „Ancsa” (hannoveri véreb) – Szloboda István

Kikindai Pipafüstös Büssü (erdélyi kopó) – Sághy Melinda

Ősi-Vadász Illés „Torda” (erdélyi kopó) – Göttlingerné Pintér Judit

Vértesfia Szatmár (erdélyi kopó) – dr. Gacsályi Anna

Vértesfia Szepes (erdélyi kopó) – dr. Gacsályi Anna

Varsány Vándor Kupa, felnőtt szekció eredményei:

  1. Mandulaházi Gomba „Kondás” (erdélyi kopó) – László Ajtony, 44 pont, II/C díj

Junior szekció eredményei:

  1. Vadász Nimród Dáriusz (erdélyi kopó) – Garai Ferenc, 54 pont, II. díj
  2. Tequila Asanegra (gonczy polski) – Kovács János, 44 pont, III. díj

Forrás: Vágvölgyi Balázs

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*