fbpx

Ízelítő májusi lapszámunkból

0

A Magyar VADÁSZLAP idei ötödik lapszámában ezúttal a közlekedéssel kapcsolatos szakmai kérdéseket járjuk körül. A lapot május 3-tól keresse az újságosoknál! Ha nem akar addig várni, akkor pár perc alatt könnyen előfizethet (így a magazin már korábban a postaládájában várja majd), amennyiben ide kattint.

A tartalomból:

– Bizonyára önökkel is megesett már, hogy valamiről azt hitték, értenek hozzá, aztán kiderült: tévedtek. Szerintem ez az élmény azon sofőrtársak többségével megesett már, akik akár többévnyi rutinnal a hátuk mögött, valamilyen okból kifolyólag terepjáróba „kényszerültek”, mégpedig annak rendeltetésszerű környezetében, odakint a terepen. Vezetéstechnikai cikkünkben az ottani vezetés sajátos problémáival kapcsolatban igyekszünk néhány tanácsot megfogalmazni, a teljesség igénye nélkül. A különféle rázós szituációk szemléltetésében a Hungaroring Off-road Centrum munkatársai voltak segítségünkre.

– Hiába rendelkezik a gyártók leírása és a többé-kevésbé elfogulatlan újságírói tesztek alapján egy pickup kiváló terepjáró-képességekkel, melyekről akár internetes videók segítségével is meggyőződhetnek a potenciális vásárlók, ha később a gyakorlatban, erdőn-mezőn csúfosan leszerepel az autó. Ilyenkor egyesek hajlamosak a jármű nyakába varrni a kudarcokat, holott lehet, egy új terepgumiszett megoldást jelentene a vélt problémákra. Megfelelő abroncsok nélkül ugyanis még egy „falra is felmászó” dzsip sem ér sokkal többet egy átlagos személyautónál.

– Akár meg is bírságolhatnak bennünket, ha a kutyánkat nem az előírásoknak megfelelően szállítjuk a személyautóban vagy a terepjáróban, netán annak a platóján. A dolog külön pikantériája, hogy igazándiból tényleges jogi passzusok nem rendezik az ebtranszport kérdését, mégis figyelembe kell venni a közlekedési rendszabályok és az állatvédelmi törvény vonatkozó kötelmeit…

– Amíg vadászfegyverünket ténylegesen használatba vehetjük, akár a vadászterületen vagy a lőtéren, mindaddig „utaztatnunk” kell. A vadászok nagy többsége ma már autóval szállítja puskáját. Nem árt azonban értelmezni a szállításra vonatkozó szabályokat, amelyekkel – valljuk be töredelmesen – néha még a rutinos, sokat megélt, tapasztalt vadásztársak sincsenek maradéktalanul tisztában.

– Régi adósságát törlesztette a Zeiss optikai nagyvállalat azzal, hogy kihozta legújabb távmérős keresőtávcsövét. Nagy várakozással vettem a kezembe, hisz jómagam a konkurens osztrák cég ugyanilyen optikai paraméterekkel rendelkező, szintén távmérős messzelátóját használom immár évek óta, igen nagy megelégedésemre. Górcső alatt a Zeiss RF 10×42-es távcsöve.

– Enyedi Ildikó „Testről és lélekről” című filmje az év elején igen nagy port kavart a hazai médiában. Az alkotás érdekessége, hogy a színészek mellett két szarvas – Góliát és Picúr – is igen jelentős szerepet kap a történet kibontakozásában. Ezen apropó kapcsán a vad trénerével, Horkai Zoltánnal beszélgettünk.

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*