fbpx

Kerítés Németország és Dánia között is

0

Dániában döntött a parlament arról, hogy egy 68 km hosszú szakaszon kerítést építenek a német határ mentén annak érdekében, hogy megvédjék a helyi sertéságazatot az afrikai sertéspestis terjedésétől – írja a bbc.com. Az intézkedés természetesen nem örvend osztatlan népszerűségnek, a környezetvédők például kételkednek abban, hogy a kerítés megállítja a fertőzött vaddisznókat. Az építési munkálatok várhatóan ősszel kezdődnek.

A tervek szerint a kerítés 1,5 méter magas lesz, illetve 50 cm mélyre a földbe is beássák, hogy a vad ne tudja kitúrni. A törvényhozók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a korlátozás nem fogja érinteni az utakat, a schengeni országba továbbra is zökkenőmentesen lehet majd eljutni. A teljes műveletre a kormány 80 millió dán koronát, vagyis nagyjából 11 millió eurót különít el.

Hans Kristensen szakértő szerint ugyanakkor a kerítés nem éri majd el a célját. Ahol ugyanis a kerítés húzódik, ott a vaddisznók kevésbé mozognak a két ország között, a nagyobb sűrűség a keleti országrésznél figyelhető meg, ahol a vadháló a Flensburg-fjordnál véget ér. Azon viszont a vaddisznók képesek átúszni.

Jakab Ellemann-Jensen környezetvédelmi miniszter úgy véli, hogy az afrikai sertéspestis megjelenésének kockázata katasztrofális lehet Dánia milliárd eurós sertésipara számára. Bár sokan azzal érvelnek, hogy a legközelebbi ASP-vel fertőzött helyszín Lengyelország keleti részén található. Fontos tény továbbá, hogy nagy kockázatot jelent az ágazat számára, hogy a szállítás során a járművek, illetve a húskészítmények is lehetnek szennyezettek, amin a kerítés nem segít.

A WWF mindeközben arra is felhívja a figyelmet, hogy a kerítés nemcsak a vaddisznók mozgását fogja korlátozni, hanem számos más fajra is negatív hatással lesz. Ilyen például a vidra, a farkas, a róka vagy a szarvas.

Gribek Dániel / Erdő-Mező Online / Eredeti forrás: bbc.com

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*