fbpx

50 fertőzött sertés

0

Az Afrikai Sertéspestis okozta problémáknak közel sincs vége dél-Belgiumban. Február első hetében több mint 50 új fertőzött tetemet jelentettek az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) felé. A belga hatóságok több embert is letartóztattak, akik felelősek lehetnek a vírus kitörésével kapcsolatban. – Olvasható a pigprogress.net hírei között.

Január 29 és február 7 között 52 tetemet találtak, legtöbbet a már eddig is fertőzött zónában, a Belgium déli részén fekvő Luxembourg tartományban. Két embert letartóztattak, azzal a váddal, hogy a vírus terjesztésében közrejátszottak – egyikük erdészként dolgozott. Feltételezések szerint fertőzött egyedeket csempéztek be az országba, a nyomozás azonban még folyik.

A nyugat-európai országban a vírus megjelenése óta a sertéshús piaci értéke 20 százalékkal csökkent. A miniszter a krízis enyhítésére fontolóra vette az adók csökkentését, esetleges eltörlését.

Forrás: VL / Nagy Orsolya

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*