fbpx

Reflektorfényben az eurázsiai hiúz

0

Egész évben számos és nagy érdeklődésre számot tartó rendezvény népszerűsíti Európa legnagyobb testű macskáját, pályázatok és kulturális programok sokasága várja a természet értékeire fogékony érdeklődőket.

2019-ben az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztálya, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt működő Vadonleső program a hiúzt nevezte az Év Emlősének. A programsorozat nyitórendezvényét 2019. március 30-án 10.30-tól rendezik meg a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor előadótermében, ahol sor kerül a természetvédelmi nagykövet díj átadására is. 11 órától a nagyközönséget filmvetítéssel, előadással, Gryllus Vilmos koncerttel és hálójátékkal várják.

Az idén 10. jubileumát ünneplő Vadonleső Program immár hatodik alkalommal nevezi meg az Év Emlősét. A keleti sün, az ürge, a denevérek, a mogyorós pele és a földikutya fajok után ebben az évben az európai kontinens legnagyobb testű macskaféle ragadozója, az eurázsiai hiúz kerül reflektorfénybe.

Az Északi-középhegység számos pontján jelen van a hiúz, ugyanakkor ez a viszonylag széles elterjedési sáv optimista szakértői becslések szerint is mindössze 15-20 példányt jelent. Európai viszonylatban (beleértve a Skandináv-félsziget hiúzpopulációit is) 9000-10 000 egyedre teszik az állomány nagyságát, ebből a Kárpátok vonulatai mintegy 2300-2400 példánynak adnak otthont.

Ritkaságának egyik oka, hogy a hiúz ragaszkodik a zavartalan, sűrű és idős erdőkhöz, onnan önszántából nem teszi ki a mancsát. Az olyan koreloszlással, lomb- és cserjeszerkezettel rendelkező nagy kiterjedésű erdőség, ahol ezt a fajta nyugalmat, biztonságot megtalálná, nemcsak hazánkban, de a Kápátok hegyláncain is egyre kevesebb. A szaporodási és kölyöknevelési időszakban gyakori hajtóvadászatok vagy intenzív erdőművelés megzavarhatja és elriaszthatja ezeket a rejtett életmódot élő, óvatos ragadozókat. Az átlagosan 20-25 kg-os kifejlett hiúz (a hímek elérhetik a 30-35 kg-ot, marmagasságuk pedig a 70 cm-t is) ugyanis szigorúan területtartó és magányosan él, kerüli az ember lakta területeket.

Lynx_lynx2

Március 30-án a Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont a „Hiú(z) ábrándok” nyitó rendezvénynek.

Hiú(z) ábrándok

2019.03.30.

Helyszín:

Magyar Természettudományi Múzeum Budapest Ludovika tér kiállítási épülete

Ismertető:

  1. március 30-án a Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont a „Hiú(z) ábrándok” nyitó rendezvénynek

A program:

Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor terem

10:30 – 11:05 A „2019. Év emlőse a hiúz” programsorozat hivatalos megnyitása

Köszöntők:

Dr. Korsós Zoltán, igazgató (Magyar Természettudományi Múzeum)

Balczó Bertalan, természetvédelemért felelős helyettes államtitkár (Agrárminisztérium)

Dr. Béres András, ügyvezető igazgató (Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.)

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírása

A természetvédelem nagykövete 2018. cím ünnepélyes átadása

Helyszín: Kupolacsarnok (nagyközönségnek szóló program)

11:05 – 11:36 „Ide nekem a hiúzt is!” –  Gadó György természetfilmjének bemutatója

11:36 – 11:55 „Hiú-e a hiúz?” Interaktív előadás a hiúzokról; előadó: Bakó Botond (Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.)

11:55 – 12.00 A Vadonleső program és a múzeum közös gyerekpályázatainak meghirdetése

12:00 – 12:30 „Természetes dalok” Gryllus Vilmos koncertje

13:00 – 16:00 Szemléletformáló standok, hálójáték garantált ajándékkal; résztvevő szervezetek:

Vadonleső (Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., Agrárminisztérium);

Ökoszisztéma szolgáltatások (AM Természetmegőrzési Főosztály);

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. (Természetmegőrzési és Ökológiai Osztály);

Magyar Természetjáró Szövetség;

Fővárosi Állat- és Növénykert;

Jane Goodall Intézet;

Csodaceruza Magazin;

Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat

A programokról, pályázatokról és egyéb hiúzos érdekességekről a www.vadonleső.hu  oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kapcsolat:

Bakó Botond

E-mail: bako.botond.zoltan@hoi.hu

Forrás: greenfo.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*